Januárban hatalomra kerül Donald Trump és ezzel véget ér egy progresszív álom. A megválasztott amerikai elnök ugyanis bejelentette, hogy kiebrudalná a hadseregből a transznemű katonákat. A döntés valószínűleg a kínai néphadsereget érinti a legfájóbban, akik ezentúl nem tudják rossz névmások használatával lefegyverezni ellenségeiket.
Joe Biden a haladás, a progresszió és a genderfelszabadítás üstököseként reformálta meg a hadsereget, mikor négycsillagos tábornokká léptette elő Rachel Levinet (kiemelt képünkön), az úr…hölgy…úrhölgy igazi szimbóluma lett annak, hogy az olyan elavult tulajdonságok, mint a képzettség, rátermettség, vagy az, hogy valaki el tudja dönteni fiú-e, vagy lány, már nem szükségesek a katonai előmenetelhez.
Ezt az úttörő intézkedést törli majd el Donald Trump, aki kijelentette, hogy beiktatása esetén azonnal kidobja a hadsereg kötelékéből a transznemű katonákat. A hír valószínűleg a kínai néphadsereget érinti majd a legszomorúbban, hiszen eddig valószínűleg arra készülhettek, hogy ha Tajvannál szembe találkoznak a jenkikkel elég lesz rájuk kiáltani a biológiai nemüknek megfelelő névmást, ahogyan azt a Babylon Bee az alábbi paródiavideójában zseniálisan szemlélteti:
Fotó: Wikipedia
Facebook
Twitter
YouTube
RSS