„Amerikát ismét naggyá teszem!” – hangoztatta Donald Trump az amerikai elnökválasztási kampányában. Boros Imre közgazdász megjegyezte, hogy Trump e kijelentésével arra utal, nem kívánja tovább vállalni a világ csendőrének szerepét, hanem klasszikus izolacionalistaként előbb otthon akar rendet teremteni. Az amerikai hadsereg globális készültsége óriási költségeket emészt fel, amelyek dollár ezermilliárdok formájában vonnak el forrásokat az amerikai gazdaságtól.
Boros szerint a választók, köztük az átlag amerikaiak, a latinok és a feketék, a gazdaság helyzete miatt fordultak el a demokratáktól. Az illegális migrációt támogató Biden-Harris-adminisztráció számára meglepő módon a beilleszkedett, állampolgárságot szerzett dolgozó migránsok a republikánusokra szavaztak, miután az illegális bevándorlás veszélyeztettette a munkahelyeiket.
A közgazdász hangsúlyozta, hogy az amerikai mélyállam pénzügyi háttere továbbra is a magánpénztárakra támaszkodik, miközben azok nem törődnek az amerikai emberek érdekeivel. Boros emlékeztetett arra, hogy bármely elnök, aki megpróbál belenyúlni a pénzügyi rendszerbe, súlyos következményekkel nézhet szembe, mint ahogyan azt Abraham Lincoln és John F. Kennedy esetében is láthattuk.
Boros arra figyelmeztetett, hogy az amerikai választás eredményei nemcsak az Egyesült Államokra, hanem Európára is komoly hatással lesznek. Az európai NATO-tagállamoknak emelniük kell a védelmi költségeiket, és le kell mondaniuk az ukrán-orosz háború finanszírozásáról. A liberális ideológiák, mint például az LGBTQ és gender-ügyek is visszaszorulhatnak, mivel az Egyesült Államok pénzügyi támogatása nélkül nem maradnak életben.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS