Az amerikai Fox News hírcsatorna korábbi műsorvezetője, aki nemrégiben hazánkban is járt, a Weltwoche svájci lapnak adott interjújában beszélt arról, Putyin szavait tilos bemutatni az USA-ban.
Mint kifejtette,
az ukrajnai háború potenciálisan egy szuperhatalmak közötti nukleáris konfliktus. De tudunk mindent erről? Nem, mert nem szabad tudnunk. Megpróbáltam interjút készíteni Vlagyimir Putyinnal, de az amerikai kormány megállított ebben. Senki sem védett meg, senki sem mondta azt, hogy: lehet, hogy nem kedvelem ezt a fickót, de mégis csak joga van interjút készíteni bárkivel, és nekünk is jogunk van meghallgatni azt, amit Putyin mondana.
Az interjú során Carlson „demensnek” nevezte Joe Bident, mondván „nem ő vezeti az Egyesült Államokat”. Majd hozzátette, hogy mindezzel vigyázni kell, mert az elmúlt hónapokban a demokrata adminisztráció több tucat politikai ellenfelét tartóztatták le. A véleményvezér végezetül elmondta, „az amerikai médiában mára jobban félnek attól, hogy beperlik, megalázzák és kirúgják őket, mintsem attól, hogy pontosak legyenek”.
A hitelesség miatt nem aggódnak, de amiatt igen, hogy valami nem divatosat, vagy tilos dolgot mondanak. Vagyis, ami miatt igazán aggódnak, az az igazság kimondása
-fogalmazott.
Forrás: Magyar Nemzet; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS