Élesen bírálta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke egy szombati beszédében Donald Trump amerikai elnököt amiatt, hogy az szerinte ellenzi egy “erős és egységes” Európa gondolatát. Egy interjúban arról is beszélt, az EP-választáson nem zárható ki, hogy két irányzat kerekedik majd felül, egyfelől az Európa-ellenesek, nacionalizmusra összpontosítók a barnaingesek színeiben, másfelől az, amelyik a lehető legszorosabb uniós integrációt akarja elérni.
Először a történelemben olyan amerikai kormányzat került hatalomra, amely finoman szólva sincs elragadtatva egy egységes és erős Európa gondolatától – jelentette ki Tusk Lódz városában mondott beszédében a lengyel függetlenség századik évfordulója alkalmából tartott megemlékezések előtt egy nappal. Megjegyezte, tényekről beszél, és nem propagandáról.
Az amerikai elnök nem sokkal azután, hogy megérkezett Párizsba péntek este az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumára, élesen bírálta Emmanuel Macron francia államfőnek egy közös európai hadsereg létrehozására vonatkozó javaslatát.
Tusk korábban olyan aggályokat fogalmazott meg, hogy Trump, aki egy alkalommal az Egyesült Államok kereskedelmi riválisának is nevezte az Európai Uniót, a második világháborút követő nemzetközi rend lerombolását tűzte ki célul. Tusk a Gazeta Wyborcza című lengyel balliberális napilapnak adott, szombaton közzétett interjújában úgy fogalmazott, hogy Trump olyan világot akar, amelyben “az Egyesült Államok áll az egyik oldalon, szemben vele pedig más országok vegyes sokasága”.
Az Európai Tanács elnöke lódzi beszédében figyelmeztetett egy EU-ellenes, “barnainges” nacionalista front előretörésére is a jövő május európai parlamenti választásokon.
Nem zárhatjuk ki, hogy a (választásokon) két irányzat kerekedik majd felül, egyfelől az Európa-ellenesek, nacionalizmusra összpontosítók a barnaingesek színeiben, másfelől az, amelyik a lehető legszorosabb uniós integrációt akarja elérni
– vélekedett Tusk.
A volt lengyel miniszterelnök az uniószerte feltűnő Európa-ellenes érzületekről szólván azt mondta, bizonyos erők “konfliktust akarnak az együttműködés, és széthúzást az integráció helyett”. Tusk nevek említése nélkül bírálta a jelenlegi lengyel vezetésnek az Európai Unióval kapcsolatos álláspontját is. Az Európai Tanács elnöke a héten figyelmeztetett, hogy a jobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) Európa-politikája a “Polexit”, vagyis Lengyelország európai uniós kiválásának “halálosan komoly kockázatát” veti fel. Tusk aláhúzta, azok, akik ellenzik az erős lengyel jelenlétet Európában, gyakorlatilag a függetlenségüket ellenzik.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS