A Tusup-show, avagy bocsánatot kérni a bűn és büntetlenség társadalmában

Shane Tusup bocsánatot kért. A tamáskodók „hollywoodi előadást” emlegetnek, és valóban emlékeztetett az egész egy Oscar-gála külön-műsorára. Vagy csak cinikussá tett minket ez a műanyag világ, ahol nem csak valakit dagasztanak egy-egy homonculusból, de még azt is meg kell hallgatnunk, hogy az illető milliomos kitartottként boldogtalan. A mi társadalmunkban, a bűn és büntetlenség világában elnézést kérni már önmagában óriási dolog. Tusup megtette.

„Bocsánat! Nem erre számítottak, igaz? Sokan nehezen mondjuk ki ezt a szót. Nekem a legnehezebb, főleg magyarul. De most bocsánatot kérek azoktól, akik kiálltak mellettem, amikor egy vasárnapi ebéden arról vitatkozott a család, hogy Shane egy amerikai bunkó vagy sem. Akik hittek bennem, de csalódniuk kellett. Hibáztam. Sokakat megbántottam a viselkedésemmel, tőlük is elnézést kérek.”

Ennyi. Nem is olyan nehéz. Lehet utánacsinálni. Mi is volt a bűne? Mivel érdemelte ki a sajtóhadjáratot? Azzal, hogy üvöltözött. (Mást eddig senki sem tud.)

Nem bundázott, mint a csütörtöki gála több közismert szereplője, nem szolgálta ki mindenben a kommunista diktatúrát, mint mások, nem csalt a doktorijával, nem volt a rezsim ügynöke, mint egy újabb magasztalt nagyság, hanem felemelte a hangját.

Úgy mint az életműdíjjal kitüntetett egykori klasszis, aki később egy dokumentumfilm alpári főszereplőjeként vonult be történelmünkbe. Tusup kiégett, felőrlődött, a hatalmas munkában, az aranyakért folytatott küzdelemben egyszerűen elfáradt, kipukkadt.

„De a sok munka közben nem vettem észre, hogy példaképpé kellene válnom. Hogy ami korábban belefért, már nem fér bele. Elfáradtam, kimerültem. Sokat hibáztam. A világbajnokság nagyobb csoda volt, mint az olimpia.” – mondta.

Nem csak ő, Hosszú Katinka is élete legszebb pillanatának nevezte a budapesti úszó-világbajnokságot, de azt csak ők ketten tudják, milyen őrületes munka vezetett a sikerhez.

Mennyi stresszt, fáradtságot kellett elviselniük, mennyire visel meg egy kapcsolatot, házasságot az a küzdelem, amelyet a sikerekért, az Iron Lady márka felépítéséért, a Gyárfás Tamás-féle avítt, naftalin-szagú, poros úszólobbi visszaszorításáért, megváltoztatásáért vívtak. Egy olyan politikai, világnézeti küzdelem közepén, amelyről még írni is egyre fárasztóbb volt.

Ne legyen kétségünk: Tusupot nem csak valóban kritikán aluli viselkedése miatt támadták, hanem idegenségéért, magabiztosságáért, azért, mert sziklaként csobbant bele a magyar úszósport állóvízébe. A narratíva szerint elvette a mi kis aranyos, alakítható Hosszú Katinkákat, és harcos, győztes, önmagáért kiálló Vasladyt faragott belőle. Így lett ellenség.

Így „varázsolt” a sajtó és a folyamatos ellenszél „kiállhatatlan bunkót” a valóban nehéz emberként ismert, de kőkemény és zseniális Varga Zoltánból, nagyképű kóklert a később a Barcelonával csúcsra jutó Henk ten Catéból, és így tovább. Bárkiből, aki más volt, mást akart. A média lelkes támogatásával.

Tusup nem lett hős, nem lett idol, de legalább bocsánatot kért. Beszédét így zárta: „Idén azon fogok dolgozni, hogy ez megváltozzon. Köszönöm Magyarország!” Lehet tamáskodni, heherészni, de neki legalább volt gerince ahhoz, hogy kiálljon, és felvállalja önmagát. Pusztába kiáltott szó, de most már tényleg békén lehetne hagyni ezt a hihetetlenül sikeres párt, hogy mind szakmailag, mind magánemberként úgy rendezzék el az életüket, ahogyan azt a legjobbnak látják.

Fotó: MTI