Üdvözölte hétfőn a ciprusi görög és török vezetők tervezett találkozóját Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő, aki a nap folyamán Ciprusra látogatott, és találkozott Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnökkel.
Anasztasziádisz augusztus 9-én a fővárosban, Nicosiában találkozik Mustafa Akinci török ciprióta vezetővel, hogy megvitassa vele a két fél közötti tárgyalások újraindításának lehetőségeit. A görög kormányfő elmondta: üdvözli a sziget régóta tartó megosztottságán való felülemelkedés lehetőségeit megvizsgálni hivatott találkozót. A Micotákisszal tartott találkozót követően Anasztasziádisz azon meggyőződésének adott hangot: olyan megoldást kell találni, amely biztosítja mind a ciprusi törökök, mind a ciprusi görögök jogait.
Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot kizárólag Ankara ismeri el. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke és országegyesítési tárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre. A Földközi-tenger keleti részén található szigetország körüli feszültségek nemrég ismét kiéleződtek a Ciprus partjai közelében található földgáztartalékok miatt. A nemzetközileg elismert ciprusi kormány nemzetközi cégeket bízott meg azzal, hogy végezzenek próbafúrásokat a szigettől délre található vizeken, földgáztartalékok után kutatva. A katonai ellenőrzést a sziget északi részén fenntartó Törökország tiltakozott ezen “egyoldalú” kezdeményezés ellen, és geológiai feltárást, valamint próbafúrásokat végző hajókat küldött Ciprus közelébe. Ankara szerint a földgázkitermelésből származó nyereségre vonatkozó bárminemű megállapodásnak részesei kell, hogy legyenek etnikai török képviselők is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS