Egyelőre elmarad, s várhatóan egy későbbi időpontban tartják meg azt a Brüsszelben keddre tervezett háromoldalú találkozót, amelyen az Európai Bizottság (EB), a szlovák kormány és Ukrajna küldöttsége vett volna részt, hogy a január elsejével leállított ukrajnai gáztranzit ügyéről tárgyaljon – jelentette be a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott közleményében hétfőn.
A közleményben a pozsonyi kormányhivatal az EB közlésére hivatkozva azt írta: tekintettel arra, hogy a találkozón az ukrán fél nem vesz részt, az Európai Bizottság egyelőre lemondta a találkozót és az érintettekkel egyeztetve új időpontot keres a megbeszélésre.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a múlt héten a közösségi médiában közzétett videóbejegyzésében jelentette be, hogy a szlovák kormány küldöttsége kedden Brüsszelben készül tárgyalni az ukrajnai gáztranzit leállítását követően kialakult helyzetről. Mint mondta: a találkozó után Pozsonyban egyeztet majd a hárompárti szlovák kormánykoalíció és összeül a kabinet is, hogy döntést hozzon arról, hogy milyen “adekvát” válaszintézkedéseket hoz majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök “szabotázsakciójára”, arra, hogy az ukrán elnök egyoldalú döntéssel leállította a gáztranzitot Szlovákiába.
Robert Fico a kilátásba helyezett lehetséges válaszintézkedések között az Ukrajnába történő elektromosáram-szállítás leállítását, valamint a Szlovákia területén tartózkodó ukrán állampolgárok támogatásának korlátozását említette. Ismeretes, január elsején leállt az Ukrajna irányából érkező földgáz szállítása a szlovák-ukrán határon lévő nagykaposi (Velké Kapusany) belépőpontnál, miután Kijev korábban közölte: nem hosszabbítja meg az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely december 31-én éjfélkor lejárt.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Talpra magyar!
2025-01-07 at 20:37
Pannon Puma2025-01-07 at 11:20 Parazita tetűként élősködsz a sokkal olcsóbb orosz importú energiahordozókon. Úgy viselkedsz mint egy migránsbuzi.
pm
2025-01-07 at 12:35
Pannon Puma2025-01-07 at 11:20 ti milyen mesevilágban éltek?? csak egy kicsit nézzetek utána a számoknak! Mennyi földgázt is használunk évelnte? 2020 ban 10,44milliárd m3-t. A szél és nap egészen egyszerűen nem biztosít elég energiát, még akkor sem ha holnapra az egész országot beárnyékolnánk napelemmel. A magyar háztartások 70%!! a földgáz alapon működik. ha át kellene állni, azt ki fogja kifizetni?? És mégis milyen alternatív energiaforrásra számíthatunk?? Mert ezekre a kérdésekre ELŐBB kell választ adni, mint a leválásról dönteni. Mindig jöttök ezzel a leválással, de alternatívát nem tesztek mellé.
Persze, vehetjük a gázt amerikából is ti barmok, de az vajon nem ugyanolyan függés mint a ruszki??? csak kicsit messzebb van, és drágább és bizonytalanabb is. És még megfelelő infrastruktúra sincs hozzá.
Nem ártana ha egy hangyf@sznyi megfontolás szorulna belétek. “Egy átlagos tankerhajó azonban csak 174 ezer köbméter cseppfolyósított gáz szállítására képes, amely légneművé alakítása után 103 millió köbméter gázt jelent, tehát 1628 hajónyi szállítmány tudná pótolni az orosz földgázt Európában.” Ez csak a mi számunkra több mint 100 tankerhajót jelentene. Mivel kikötőnk nincs ezt még valahogy ide is kéne hozni. de hogy ? Vasúton? egyetlen ilyen kocsiba csak 140 m3 lng fér, szóval az évente csak 121000 vasúti kocsit jelent, amit fogadni kéne.ja és ezeket folyamatosan -160 fok alá hűtve tartani, mert ettől cseppfolyós.
Ez így sokkal egyszerűbb mint a csöves ruszki megoldás nem ??
rajzos
2025-01-07 at 12:03
Volt már,hogy románoknál este 8-kor villanyoltás volt! Ha ment a lift ha nem! Akinek nem volt szerencséje az kis időre bent ragadt!
☝
2025-01-07 at 11:33
@ Pannon Puma2025-01-07 at
Mitől is van energiafüggőség?
Mert jön az orosztól, azeritől, meg maholnap csorogni fog az amcsi LNG is?
☝
2025-01-07 at 11:25
@ natrix2025-
Mert ha semmi érdekük nem fűződik már hozzá, az ukriknak se legyen pénzszerzési lehetőség.
☝
2025-01-07 at 11:21
@ Kárpáti
Csak az Északi 1. volt üres. Az is csupán karbantartás miatt. A 2-es működött.
És milyen érdekes, pont akkor lett kész a Baltic vezeték, szinte rögtön utána meg is indult rajta a szállítás.
Az amcsi LNG szállítók meg csak a startpisztoly durranására vártak.
Pannon Puma
2025-01-07 at 11:20
Ha lett volna esze – és gerince – az Orbán-kormánynak, már rég leváltunk volna az orosz gázról, mint pl. a csehek. Orbánék össze-vissza hadoválnak a “szuverenitásról”, közben totális energiafüggésbe vitték az országot. Mi a hazaárulás, ha nem ez?
Kipi
2025-01-07 at 11:16
Kárpáti barát!
Oszt ha az északi áramlat vezeték üres volt felrobbantásakor, mégis mitől bugyborékolt akkorát?
Kárpáti
2025-01-07 at 11:02
natrix2025-01-07 at 10:54
Hazaáruló moszkovita komcsi vagy, pont mint az elődeid, a Lenin-fiúk, az ávóspribékek és a többi komcsi magyarellenes áruló.
natrix
2025-01-07 at 10:54
Kárpáti
2025-01-07 at 09:27
Zoltán2025-01-07 at 09:22
Eszet Lenke!
Én meg olyan “moszkovita” vagyok, hogy örülök annak, ha hazám meg a Sárga” veszedelem között egy szép nagy és erős ország van, mint Putyiné, igaz kissé szelídebb formában. Nőjél még kicsit, akkor eléred a kapaszkodót!
natrix
2025-01-07 at 10:46
Kárpáti
2025-01-07 at 09:51
☝2025-01-07 at 09:42.
Eszet Lenke! Az oroszok miért lőnék szét azt, ami az övéké? Kijevet és Odesszát is szétlőhetné, de mivel az övéké, (idő kérdése) nem teszi. Az orosz háborúban türelmes. Védekezik, az ellenség meg felmorzsólódik és elfogy. A birodalom meg szép lassan növekszik. De ez kendnek olyan magas, mint pigmeusnak a villamos kapaszkodó.
orygabor
2025-01-07 at 10:45
Tud valaki felsorolni legalább egy problémát, amit az EU-nak sikerült megoldani?
Kárpáti
2025-01-07 at 10:38
☝2025-01-07 at 10:31
Az Északi-Áramlat is üres volt, amikor felrobbantották. Akkor az teljesen rendben volt, üres vezetéket fel lehet robbantani ez normális dolog.
Királytigris
2025-01-07 at 10:33
Persze, hogy nem sürgős, hiszen pont Szaros Gyurka biztatására zárták el az ukránok a gázcsapot. Arról már nem is beszélve, hogy tovább lehet spekulálni a gáz árával.
Az ukránok veszítenek, mert nincs tranzitdíj, viszont a gáz árának további emelkedése kompenzálhtaja az oroszoknál az árbevétel kiesést, amit a kevesebb exportált mennyiség okozhatna.
A legnagyobb vesztes Szlovákia és Ausztria, valamint a megnövekedett gázár miatt az egész EU szopik, mint a pandamaci.
☝
2025-01-07 at 10:31
@ Kárpáti2025-01-07 at 10:11
Miért kéne bárkinek is bármit megmagyaráznia?
Zselé nem hosszabbít.
Vezeték üres.
Putyinnak nem kötelező erre gázt küldeni. Jó lesz az Kínának, vagy másnak.
Viszont Zselé se fogja rajta más gázát szállítani.
Mégyeszer a kérdés. Ki fog szarabbul járni és megérte-e szívóskodni?
Péter
2025-01-07 at 10:21
Az “Úgy tűnik” után vessző kell. Ismert a színvonal, de legalább a címet…
Kárpáti
2025-01-07 at 10:11
☝2025-01-07 at 10:06
De ha a ruszkik lövik szét, akkor hogyan fogja megmagyarázni a ruszkiszopó propaganda, hogy ez Zelenszkij bűne és Putyin csak jót akart?
Putyin szállítani akar gázt, azért lőtte szét a vezetéket, Zelenszkij a hibás mert nem védte meg?
api01
2025-01-07 at 10:10
Kárpáti, te egy akkora barom vagy, hogy még a veled való vitatkozástól is elmegy az ember kedve. Egy ilyen rövidlátó, ostoba, magyar (de mindenképpen magyar érdek) ellenes, a realitásokat figyelmen kívűl hagyó ukránszerelmes fazon elég kevés lehet. A PS-en biztosan.
pm
2025-01-07 at 10:08
Elegem van ebből a gyökérből. Mondhatjátok hogy ignorájuk, de az a helyzet hogy a beszólásaival felbosszantja az embert, és amíg mi rá reagálunk, nem lehet értelmes módon megközelíteni egy témát. Ki kéne b@aszni innen mint macskát sz@rni, mert a fórumok már túl régóta csak róla szólnak, nem kéne ezt megengedni.
☝
2025-01-07 at 10:06
@ Kárpáti
Mi van, ha szétlövi?
Üres. Innentől nem veszélyezteti egy ország energiaellátását sem. Ráadásul az elődállam Szovjetunió építette.
Zselé meg szívhatja a fogát, mert ha mástól akarna rajta szállítani, nem fog tudni, meg lóvét szedni se érte.
Már azzal, hogy nem hosszabbított, elesett majd 1 milliárd dolcsitól.
Megérte szívóskodni?
Kárpáti
2025-01-07 at 09:51
☝2025-01-07 at 09:42
Ha a ruszkik szétlövik a vezetéket a ruszkiszopó propaganda arról is megmagyarázza majd, hogy Zelenszkij hibája és Putyin csak jót akart?
💩kupac vagy te nem Kárpáti
2025-01-07 at 09:49
@ Kárpáti
Súgok valamit.
Ne áruld el senkinek!
Azzal, hogy az ukrik később sem hosszabbítanak, vagy kötnek új szerződést, nekünk tesznek szívességet.
Részletekbe nem vonlak bele, mert a faék egyszerű dolgok is meghaladják képességeidet. Ettől meg még agyvérzést is kapnál amilyen irigy vagy.
Lakmusz
2025-01-07 at 09:45
Egy költségvetési csőd közelében lévő ország mint a lengyel felajánlotta majd ő szolgáltat áramot Ukrajnának.
Izlelgesd még Kárpáti egy kicsit a tényeket!
Nem mellesleg Szlovákia a háború kitörésekor átadta az ukránoknak az összes MIG-29 vadászgépét,veszélyeztetve a saját védelmét is.
Jelenleg is folyik ez ügyben jogi eljárás azok ellen akik ezt engedélyezték.
Önzetlenek ezek az ukránok na.
chatillon r
2025-01-07 at 09:45
addig örüljünk amíg a török áramlatot le nem állítják. a bolgároknak elég egy telefon. szerencsére trump miatt talán ők is most bátrabbak lehetnek, a magyarok zsarolása egy időre leállhat
☝
2025-01-07 at 09:42
“Úgy tűnik a brüsszeli vezetésnek nem sürgős annyira az ukránok által leállított gáztranzit ügyéről tárgyalni”
Ha így folytatja, nem is lesz miről tárgyalni. A később esetleg már nem létező vezetéken ugyanis nem tud gáz érkezni.
oshon
2025-01-07 at 09:39
Gugli – https://petreiancu.com/2025/01/05/uk-presa-si-bandele-de-violatori-pedofili-musulmani-din-anglia/ – Deniszkirijevsdit a budos magyargyulolo csuszomaszoknak – fuuujjjjjj !
pm
2025-01-07 at 09:37
Nem tudom mi a kormányunk álláspontja ezügyen, de sztem ki kéne állni Fico mellet. Ukrajnával szemben, és igen, a brüsszeli tetű bandával szemben is. Nem ez az első aljas húzása zselének. azonban ő csak egy báb, és nekünk bajunk van az őt mozgatókkal is!
Nem szabad megmengedni brüsszelnek hogy ezt a vitát ők döntsék el! főleg azért nem mert ők az egyik fél akik zselé zsinórjait huzigálják.
Tessék nagyobb léptékben gondolkodni!
A háború kitörése és az É-i áramlat felrobbantása óta látható, hogy a cél nem “csak” az ororsz nyersanyagról való leválás, főlőg mivel az nem sikerülhet, hanem a nyeranyagáramlás irányának megváltoztatása! Eddig keletről jött és nyugatra ment. Ha barátság vezeték zárva marad, akkor fogynak az alternatívák, és csak rossz választások lesznek, mint pl az usa lng. Főleg ha török áramlatot is taccsra teszik, és volt már erre törekvés!! Ugyanide kapcsolódik az É-it áramlat lehetséges usa kézbe adása,és újraindítása, még az idén, ha Vucic jóslatának hinni lehet.
Elemei érdekünk hogy ne a nyugat /nem létező/ jóindulatától függjön az ellátásunk! ha tőlük fog ez függenni, akkor mi se vesenyképesek, és még annyira sem lehetünk szuverének mint eddig.
Úgyhogy nagyon remélem hogy a kormányunk ez ügyben mutat némi határozottságot, és kezedeményezőkészséget. Nagyon nem mindegy hogy mit reagálunk.
💩kupac vagy te nem Kárpáti
2025-01-07 at 09:36
@ Kárpáti2025-
Ki bukik a legnagyobbat okos tojás?
Ha megnézed a 3 országot (Csehország, Oroszország, Ukrajna, melyik mennyit veszít, azt levetíted GDP arányosan, kijön, hogy ezen az egészen, az Ukrajna van a legnagyobb szopóágon.
Majd elfelejtettem. Zelenszkij barátod kikelt magából, mert a békepárti Biden haverja által eddig küldött lóvé fele útközben elolvadt. Nem érkezett meg. Ennyit az önzetlen békepárti szeretetről.
III
2025-01-07 at 09:28
Kárpáti
Azt hiszem , ez lenne a legjobb megoldás mindenki számára!
Már amíg a lengyel költségvetés még működik, mert utána, ami nagyon közel van, kérdésessé válik mindez. Úgy egy hónap múlva térjünk vissza arra, hogy kinek mije van? Kíváncsian várom a közeli jövő fejleményeit, nem minden az aminek látszik.
Kárpáti
2025-01-07 at 09:27
Zoltán2025-01-07 at 09:22
Ne aggódj, hamarosan itt is bukik a szervilis moszkovita komcsi réteg, ami orosz érdeket szolgálva a saját hazájába rúg.
Európa nyugati és keleti felében egyaránt megvetik a hazaáruló háborúpárti ruszkibérenc komcsikat.
Nemzeti
2025-01-07 at 09:24
A magyargyűlölő Ficónak lejárt az ideje. Hamarosan ott is buknak a hazaáruló komcsik és olyan kormány alakul ami a magyarokat sem gyűlöli.
Zoltán
2025-01-07 at 09:22
Európa nyugati felén mindig páriaként kezeltek bennünket, akiknek nincsenek olyan jogaik, mint nekik. Nem hiszem, hogy csodálkozni kellene azon, hogy ez a nézet máig nem változott. Sajnos itthon is máig megmaradt az a szervilis réteg, aki azon örül, ha a saját hazájába rúghat.
oshon
2025-01-07 at 09:09
Deniszkirijevsdiy a bdos magyargyulolo csuszomaszoknak – fujjjte budos , ruhes , tetves gorenyek – fujjj !
Kárpáti
2025-01-07 at 09:03
III2025-01-07 at 08:55
A lengyelek már jelezték, hogy ha Fico leállítja az áramot akkor ők azt mind pótolják. Ezzel is csak Szlovákia bukna, Ukrajna ugyanannyi áramot kapna, de a lengyelektől.
Szopóág van a háborúpárti hazaáruló ruszkibérenceknek. Buknak a háborúpárti moszkovita gazemberek.
III
2025-01-07 at 08:55
Villany lekapcsol 24-48 órára, már csak azért, hogy az ukránoknak is sürgős legyen, ne csak a szlovákoknak. Nevelő célzattal.