Az idén tízmilliárd, jövőre pedig ötmilliárd forint áll rendelkezésre a terrorelhárítási elemző központnak is helyet adó ingatlan kialakítására és fejlesztésére, amely a következő esztendőben készülhet el – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
A napilappal a belügyi tárca közölte: az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK), valamint a Kormányzati Adatközpont elhelyezését biztosító, a huszonegyedik század technológiai elvárásainak megfelelő fővárosi, Fehérvári út 70. szám alatti ingatlan építészeti munkálatai előreláthatóan 2019-ben fejeződnek be. A szükséges költségvetési források biztosításáról szóló kormányhatározatok nyilvánosak, azok alapján idén 10,7 milliárd forint, jövőre pedig ötmilliárd forint áll rendelkezésre a projekt befejezésére. Az Alkotmányvédelmi Hivatallal hamarosan egy fedél alá kerülő TIBEK két éve kezdte meg működését, a vonatkozó jogszabály szerint a központ feladata a nemzetbiztonságot, a bűnüldözést, a közbiztonságot vagy más alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozása, elemzése, értékelő jelentések elkészítése.
Forrás: Magyar Hírlap/MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS