Honvédelmi alkalmazottként dolgozhatnak tovább jövőre a Magyar Honvédség civil munkavállalói. Akik vállalják az új státust, jelentős illetményemelést kapnak és számos kedvezményben, pluszjuttatásban részesülnek, de a szakterületükön elméleti honvédelmi képzésen kell részt venniük – írta a hétfői Magyar Idők. A cikk ismertetése szerint hamarosan a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amelynek alapján a szaktárca szerkezeti átalakítást kíván végrehajtani a személyi állományán belül. A jövő év elejétől új jogállást vezetnek be, honvédelmi alkalmazott elnevezéssel.
Az előterjesztés szerint a változás sok szempontból előnyösebb és egységesebb szabályokat állapít meg a honvédség civil dolgozóinak. Az új jogviszony az ahhoz tartozó előnyökkel párhuzamosan bizonyos kötelezettségekkel jár azoknak, akik vállalják, hogy honvédelmi alkalmazottak lesznek.
A honvédelmi alkalmazottak illetményemelésben részesülnek majd, és a korábbinál magasabb illetmények mellé kedvezőbb helyzetbe kerülnek a pluszjuttatások szempontjából is (például kiemelt jubileumi jutalomban is részesülnek). A fizetésemelést 2019. január elsejétől kezdődően, több lépcsőben kapják meg, az eddigi honvédelmi ágazati pótlék helyett egy új illetményelem bevezetésével, a honvédelmi illetménykiegészítéssel. A kedvezőbb szabályok és a megszerzett jogok megtartása mellett ugyanakkor rendelkeznek arról is, hogy az eddig közalkalmazotti jogviszonyban elismert idő honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősül. A közalkalmazottként kapott címeket tehát változatlan feltételekkel megtartják a honvédelmi alkalmazottak is a jövőben.
A honvédelmi alkalmazotti jogviszony bevezetése több célt is szolgál. A kormány által jóváhagyott Honvédelmi és haderőfejlesztési program új kihívások elé állítja a honvédség civil dolgozóit is. Ennek megfelelően a honvédelmi alkalmazotti jogviszony létrehozásának az elsődleges célja az, hogy ezeknek a kihívásoknak meg tudjanak felelni. Ezen túl lehetővé teszi például, hogy a minisztérium saját szabályozás alapján rendelkezhessen a nem katona, de honvédelmi szervezeteknél dolgozó – jelenleg még közalkalmazotti – személyi állományt érintő legfontosabb kérdésekről.
Másrészt így jobban lehet alkalmazkodni a megváltozott munkaerőpiaci helyzethez, például a munkaerőhiányhoz, mivel az egyes ágazatokban tevékenykedő dolgozók között jobban lehet majd differenciálni az illetményeket
– ismerteti a Magyar Idők.
Forrás: MTI, Magyar Idők; Fotó: Balogh Zoltán/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS