A következő öt évben összesen közel 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatás segítheti a környezetkímélő vasúti teherfuvarozás versenyképességének megerősítését – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán, hozzátéve, hogy a kormány döntése alapján a szektor szereplői várhatóan 2021 nyarától igényelhetnek célzott hozzájárulást az úgynevezett egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához.
A tárca várakozásai szerint a támogatásnak köszönhetően a Magyarországon vasúton szállított áru mennyisége stabilizálódik, középtávon növekedhet is. Az egyeskocsi-forgalomban telephelyenként egy vagy néhány teherkocsinyi árut gyűjtenek össze, és azokból a célállomásnak megfelelően rendezik össze a vonatokat. A lehetőséggel több mint 700 cég, köztük állami tulajdonú és stratégiai jelentőségű társaságok (például gyógyszer- és vegyipari, energetikai vállalatok, erdészetek), számos kis- és középvállalkozás él Magyarországon. Pusztán piaci alapon azonban a szolgáltatás nyújtása nem kifizetődő, az elmúlt években éves szinten mintegy 6 milliárd forintnyi üzemi veszteséget termelt. A kialakult helyzet akár a tevékenység megszűnését is magával hozhatta volna, a vasúton fuvarozott árumennyiség közel ötödét közútra terelve. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a környezetkímélő és energiahatékony vasúti árufuvarozásnak. A közlekedési módok közötti munkamegosztásban a vasút részaránya több mint egy évtizede 18 százalék körül mozog Európában, a magyar érték az átlagos szint körül alakul. E részarány növeléséhez a vállalkozó vasúttársaságok erőfeszítésein túl kezdeményező kormányzati szerepvállalásra van szükség a pénzügyi támogatások szintjén is.
Az ITM közleménye ismerteti: a kormánydöntés alapján az egyeskocsi-forgalom 2021-ben 3,7 milliárd, a 2022-2025 között időszakban éves szinten 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő forrással támogatható. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az állami hozzájárulás hatására a szegmens működése stabilizálódik és kiszámíthatóvá válik, így idővel egyre több magánvasúti társaság nyújthat szolgáltatásokat partnereinek. A középtávon becsülhető 2-4 százalékos forgalomnövekedés fokozza a szektor GDP-termelő képességét, hozzájárul a távolsági közúti teherszállítás egy részének vasútra tereléséhez – tudatták. Mosóczi László hozzátette:
A vasúti árufuvarozás szén-dioxid-kibocsátása egységnyi szállítási teljesítményre vetítve mindössze hetede a közúti szállításénak. A forgalom megtartásával, vasútra terelésével Magyarország többlet CO2-kvótákhoz juthat, amelyeket szabadon felhasználhat vagy értékesíthet. A támogatás társadalmi egyenlege ezen felül azért is pozitív, mert az állami szerepvállalás ezres nagyságrendben biztosítja az ágazati munkahelyek megőrzését. A kormány az új lehetőséggel fenntartja és elősegíti a magyar vállalkozások bekapcsolódását a hazai és a nemzetközi kereskedelembe.
Az állami támogatás az Európai Bizottság jóváhagyásával nyújtható, az innovációs tárca haladéktalanul megindítja az egyeztetési folyamatot. Az új rendszer bevezetésének várható időpontja 2021. június elseje. A minisztérium emellett vizsgálja a vállalati ipartelepek csatlakozó vágányai korszerűsítésének, a vasúton is szállítható daruzható félpótkocsik beszerzésének finanszírozási, ösztönzési lehetőségeit is – olvasható az ITM közleményében.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS