Új-Zélandon harmadik napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium, miközben szerda éjféltől 2-es fokozatra enyhítették a járványügyi riasztás szintjét, hogy újraindíthassák az ország gazdaságát.
Az azonosított – valószínű és megerősített – Covid-19-fertőzöttek száma így továbbra is 1497, és 94 százalékukat (1411 ember) már gyógyultnak nyilvánították. Két beteg szorul kórházi ellátásra az ország mintegy ötmilliós lakosságából. Az eddig halálos áldozatok száma 21. Országosan 6568 újabb vírustesztet végeztek, az eddigi tesztelések száma ezzel 209 613-ra emelkedett – tette hozzá a minisztérium. Figyelmeztettek ugyanakkor arra, hogy a szociális távolságtartás szabályait továbbra is mindenkinek be kell tartani, úgy is, hogy a hatóságok megengedték, hogy az üzleti szféra legtöbb szereplője újraindítsa működését. A riasztás szintjét március végétől egy hónapon át 4-es fokozaton tartották, ami az egész országra vonatkozó kijárási korlátozásokkal járt. A könnyítések értelmében csütörtöktől újra kinyithatnak az éttermek, mozik, játszóterek és fitnesztermek, és jövő hétfőn újrakezdődik az iskolai oktatás is.
Ez a lépés nem azt jelenti, hogy az új-zélandiak felhagyhatnak az éberséggel, ne kellene már óvni magukat és egymást a vírustól
– figyelmeztetett Peeni Henare polgári védelmi miniszter, bejelentve a március 25. óta érvényben volt országos veszélyhelyzet feloldását.
Ahhoz, hogy ne engedjük ki a kezünkből az eddig elért eredményeket, fontos követnünk a riasztási szintnek megfelelő előírásokat
– mondta. A wellingtoni kormány csütörtöktől nyitja meg a járvány miatt leállt gazdaság fellendítésére létrehozott, 50 milliárd dolláros (mintegy 10 ezer milliárd forint) költségvetési alapját, amelyből egyebek között infrastrukturális, egészségügyi és lakhatási projekteket készülnek finanszírozni, és folytatják a keresetek széles körű kiegészítését. A kormány mindazonáltal arra figyelmeztetett: ez is kevésnek bizonyulhat ahhoz, hogy megakadályozza további ezrek állásvesztését és a vállalkozások egy részének tönkremenetelét. A gazdaságélénkítési programot összehangolják Jacinda Ardern miniszterelnök újraválasztási kampányával, hogy középbal irányultságú kormánya konszolidálni tudja támogatottságát a szeptemberi választásokig.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS