A Baross utcában őrjöngött szerda éjjel egy férfi, aki szintén a “zene” nevű drog hatása alatt állt, és végül bele is halt. A rendőrség külön utasítást kap a droghasználókhoz, de a szer összetétele és hatása változó.
Szerdán éjjel ismét belehalt a “zene”nevű dizánjerdrog használatába egy fiatalember Budapesten. A 29 éves férfi a VIII. kerületi Baross utcában őrjöngött: először azt képzelte, bogarak hemzsegnek a bőre alatt, hallucinációi elől pedig a betonba akart fejest ugrani. Ezután a szer teljesen kiütötte, és összeomlott a keringése. Bár többször is újraélesztették, végül stabil állapotban szállították kórházba, de a toxikológián végül nem tudták megmenteni – írja a Blikk.
Ő a második áldozata a “zenének”, májusban ugyanis egy férfi a Blaha Lujza téren őrjöngött, majd esett össze, róla is kiderült, hogy fogyasztott a “zene” nevű drogból.
Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője azt mondta, nem egyetlen kémiai hatóanyagot kell keresni a drog mögött, ráadásul az összetétel is változhat, ezért kizárólag a vér- és vizeletmintából derülhet ki, hogy a fogyasztó milyen összetevőkből álló szert kapott. Zacher azt mondta, van, aki porként szippantja fel az új drogot, más belövi magának, és akad olyan, aki elszívja az adagonként néhány száz forintért kapható kábítószert.
A lap azt írja, a rendőrök már kapnak olyan útmutatást, hogyan kezeljék a dühöngőket. Bár az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a módszereik nem nyilvánosak, a Blikk úgy tudja, a Bazilikánál pucéran úrjöngő férfi esete óta a zsaruknak pokróccal kell letakarniuk az őrjöngőt, mert a szertől sokan levetkőznek.
Forrás: hvg.hu/Blikk
Fotó: Borsonline.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS