Újabb ügyben kérelmezték a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, a Liga vezetője mentelmi joga megvonását, mivel tavaly nyáron nem engedélyezte az Open Arms spanyol civilhajó kikötését fedélzetén 164 migránssal – jelentette be személyesen Salvini szombaton.
Matteo Salvini közösségi oldalán úgy kommentálta az ügyet támogatóinak:
mindent megpróbálnak, hogy engem megállítsanak, és benneteket megijesszenek. Megígérem nektek, hogy nem adom fel és nem fogom feladni, soha!
Az újabb eljárási kérelmet a szicíliai Agrigento ügyészsége kezdeményezte a Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója miatt. A hajó tavaly augusztusban a dél-olasz sziget Lampedusa vizein mintegy húsz napig várakozott 164 emberrel a fedélzetén. Az Open Armsról többen vízbe ugorva igyekeztek partra úszni; többek között Richard Gere amerikai színész intézett felhívást kikötésük engedélyezésére. Akkori belügyminiszterként Matteo Salvini nemet mondott a partraszállásukra a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedései értelmében, amelyek tiltották a migránsokat szállító hajók olasz vizekre lépését és kikötését. Azokban a napokban zajlott az olasz kormányválság: Giuseppe Conte miniszterelnök augusztus 20-án jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Ezzel egy időben a kikötési engedélyt végül Luigi Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el a hajón levők állapotára hivatkozva. Az ügyész a migránsok személyi szabadsága korlátozása és hivatali hatalommal való visszaélés miatt szorgalmazott eljárást, amelyet a hivatalban levő és volt kormánytagok fölött illetékes, úgynevezett miniszteri bíróság is megerősített. A kérelem most megérkezett a felsőház mentelmi bizottságába. Az eljárási szokás szerint a kérelmet a bizottság véleményezi és továbbítja a szenátusnak. Ugyanilyen ügyben, amely a Gregoretti olasz katonai hajót érinti, a felsőház február 12-én szavaz Matteo Salvini szenátor mentelmi jogának megvonásáról.
Az ügyet eredetileg a szintén szicíliai Siracusa ügyészsége indította. A hajóval érkezett 131 migráns tavaly nyáron öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini korlátozta a hajón lévők személyi szabadságát, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat. Matteo Salvini ezzel kapcsolatban 30 oldalas feljegyzést nyújtott be, kiemelve, hogy a migránsok feltartóztatását a korábbi Öt Csillag Mozgalom (M5S)-Liga kormánnyal és a miniszterelnök Giuseppe Contéval közösen rendelte el. A jelenlegi kormányerők, az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) Matteo Salvini bíróság elé állítását támogatták, a mentelmi bizottság január 20-i üléséről azonban távol maradtak, miközben a Liga – Salvini kérésére – a mentelmi jog megvonására szavazott. A végső döntést a szenátus hozza meg. Matteo Salvini korábban többször kijelentette, hogy készen áll bíróság elé állni, mivel tudja, hogy az olasz nép mellette áll.
Egy harmadik hajót, a szintén katonai Diciottit érintő korábbi ügyben tavaly februárban a mentelmi bizottság nem támogatta Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását, és a szenátus márciusban szintén nemmel szavazott.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS