Furcsa nyelv ez az ukrán. A jelek szerint az, hogy köszönjük a humanitárius támogatásokat, a menekültek befogadását és azt hogy Brüsszel láthatólag a tőletek lenyúlt pénzzel támogat minket, a jelek szerint ukránul úgy hangzik: a választott vezetőtök orosz ügynök. Azért a háború jelenlegi állását, és Ukrajna állapotát elnézve nekünk inkább az ukrán kormány tűnik Putyin ötödik hadoszlopának, hiszen többet tettek a saját országuk összeomlásáért, mint az orosz hadsereg.
David Arakhamija, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának vezetője súlyos vádakat fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szemben. “Orbán ügynök az Európai Unión belül, hogy megvédje az orosz értékeket” – idézte a politikust az Index, hozzátéve, hogy a balliberális német sajtó sietve rákontrázott az állításra, és a Zeitung azzal egészítette ki a vádat, az uniós partnerek is oroszpártisággal vádolják a magyar miniszterelnököt.
Az indok pedig nem más, mint az, hogy a diplomaták szerint a magyar kormány tiltakozik az ellen, hogy Ukrajna felvette a magyar OTP Bankot az orosz agressziós háború támogatóinak listájára. Orbán Viktor az elmúlt hónapokban többször is megakadályozta az Oroszország elleni újabb uniós szankciókat – például a teljes olajembargót vagy a Kirill orosz ortodox pátriárka ellen tervezett büntetőintézkedéseket.
Összegezzünk: tehát a brüsszelita liberális politikusok, és új mintademokráciájuk szerint a magyar kormányfő azért oroszpárti, mert a magyar érdekeket képviseli, és kiáll a mielőbbi béke mellett. Ergo, ha valaki nem szeretné, hogy Ukrajna maradékát is egy bombatölcsérré változtassák, nem örül annak, hogy honfitársait, ebben a csodálatos jogállami Ukrajnában folyamatosan elnyomják, esetleg nem hajlandó eltűrni azt, hogy magyar cégeket vegzáljanak, az azonnal Putyin embere.
Persze, kit lepne meg ez a logika, hiszen ugyanazok állítják ezt, akik szerint a nemzetiségi jogokat lábbal tipró Ukrajna mintademokrácia. Az, hogy az ukrán parlamentben nincsenek ellenzéki pártok, hogy a kormánykritikus médiát betiltották teljesen jogállami, és az utolsó ukránig harcolni, az országot egy posztapokaliptikus pusztává változtatva békepárti álláspont. Duplagondol a javából…
Forrás, Index; Fotó: kárpáthír (a képen David Arakhamija, arcán a legértelmesebb tekintetével)
víg gyula
2023-06-30 at 22:34
Irakból vagy Afganisztánból? Majd meglátják. Az előbbi kettő csak csicskának látszott. Ukrajna meg az.
Juhász Gyula
2023-06-30 at 18:48
En Orszoszország párti vagyok a közelmúlti történelem ismeretében. Zelenszkij Amerika vezette puccsal jutott hatalom.Jogtalan puccsista elnök.
A kazár-ukrán származásu, amerikai diplomata vezető,háborus uszító, Victoria Nuland lett Kievbe kűldve, és már 2 héttel a puccs előtt Kievben, már nyíltan kijelentette hogy Zelenszkij lesz az elnök, mert Amerika őt akarja bábnak.
Oroszország teljesen jogosan foglalta el a nagyrészt oroszok lakta Krím félszigetet. Ha nemfoglaltavolna el, akkor a Krím félsziget, a háboru vége után, egy amerikai atom rakétákkal felszerelt, nagy amerikai-NATO támaszpont lenne, pár kilométerre az orosz határtól.Putyin azt tette, amit a geopolitikai helyzet megkövetelt. Mi lenne, ha mondjuk Oroszország képes lenne támaszpontokat telepiteni az amerikai határ közelébe?
De a dolgok gyökere, a NATO kelet felé valo terjeszkedésében kereshető. Amerika és a NATO galádul megszegve az 1989-ben Gorbacsovnak adott szavát, amely szerint Németország egyesítéséert és a Varsói Szerződés bevégzéséért cserébe,a kollektiv Nyugat-Amerika vállalta, hogy a NATO 1 centiméterrel sem fog Kelet-Európa felé terjeszkedni. Tudjuk mi történt és történik: az álnok, hazug Amerika és a kollektiv Nyugat, szavát megszegve, az orosz határokig terjeszkedik. Ennek a legfontosabb bástyája Ukrajna NATO tagsága lenne. De valószinü, hogy az már világháborúba torkolna.
Mi Amerika-NATO, a kollektív Nyugat célja? A nemzetközi jog által nem elismert amerikai világhegemónia ellenes erős Oroszország megsemmisítése Ukrajna és a többi NATO csatlós ország által, majd körülvétele NATO támaspontokkal. Amerika Oroszország után az egyedűl maradt Kína kicsinálására koncentrálhat. Amerika most eppen Indiat akarta bevenni a NATO-ba (Kina ellen) de a rendes indiaiak felhaborodva visszautasitottak. Mi koze van a NATO-nak az ázsiához? Szerintem, az Amerika bábja NATO, a világ legördögibb, legaggresszivabb szervezete, amely végigpusztított nem is NATO országokat, ENSZ felhatalmazás nélkül, Líbiát,Irakot, Szerbiát, Sziriát, Afganisztánt, milliókat ölt meg és tett nyomorultá, migránsokká, ez a NATO-nak nevezett, Amerika vezette nemzetközi bűnszövetkezet, amelynek sajnos Magyarország is a részese. Az egyre aggresszivabb NATO világháborút okozhat.De Europa népei ébredeznek, egyre több a NATO ellenes tüntetés Madridtól Prágán át a németországi amerikai támaszpontok elotti tömegtűntetesig.
Magyarország addig nem lesz szabad, független ország, ameddig a NATO nevű, aggresszív bűnszervezet tagországa.
Reménykedem, hogy megjön az amerikai politikusok józan esze és a bábjukat, Zelenszkijt kényszerítik tárgyalni az oroszokkal. Persze egy békekötés, Amerika és a kollektív Nyugat kudarcát, Oroszország megerősodését jelentené. Amerika és a kollektiv Nyugat hegemónia vesztése nagyon jót tenne az egész világnak. Magyarországnak is.
PG
2023-06-30 at 17:00
Ami a nyitó képet illeti, ennek a fazonnak elég buta pofája van. Ami pedig a száján kijön, az sima ganéj. Pfuj!
Matu
2023-06-30 at 16:57
Ha az ilyen kirohanásokkal akarják magukat megkedveltetni és elnyerni a támogatásunkat, hát akkor nagyon melléfogtak! Miért kellene azokat segíteni és támogatni mindenféle törekvésükben, akik ennyire látványosan utálnak bennünket? Hogy még jobban megalázhassanak bennünket, ha egy szövetségbe kerülünk???
Dodo
2023-06-30 at 16:19
Fekete inges malac, vagy inkább disznó?
2 ÉNAKI
2023-06-30 at 16:16
A magyar Miniszterelnök Orosz párti? Ha még így is lenne NA ÉS! Foglalkozz a te hóhér Usa talpnyaló elnököddel Zselével.Aljas,tróger Ukránok.
Cuki
2023-06-30 at 15:55
hát ez meg úgy néz ki, mint a debil Zelenszkij mégdebilebb kisöccse
amúgy tiszta bolgár feje van
Cicero
2023-06-30 at 15:46
Mocskos amerikai zsoldos. Legalább megborotválkozna ha kinyitja a pofáját. Elfelejtette a választóit akiknek a bizalmából lett az aki. Nem ártana, ha vigyázna, mert ő is háborús bünösnek menősül!!!
TS
2023-06-30 at 14:47
Ezek nem látják, hogy ezzel semmi eredményt nem érnek el?
DörrögZuldán
2023-06-30 at 14:33
Az ilyen kis g.rények fognak először elpucolni Kijev pacifikálásakor?
lesi
2023-06-30 at 13:23
ennyire mocskos tetű rohadt banda remélem putyin körbe rakja taposó aknával az ukikat férgek
Patriot
2023-06-30 at 12:44
Hogy meglepődtünk, hogy ez is egy szdsz fajtájú élősködő szarember.
Netta
2023-06-30 at 12:04
Minden ukrán agresszió érthető= mocsok háborús provokátorok.
khm
2023-06-30 at 12:04
huj huj zselénszkij
Lóalkatrészházit brüsszlnek.
Hawkeye
2023-06-30 at 12:00
Készítik a hangulatot Magyarország megtámadásához…..
apro_marosan_petergabor
2023-06-30 at 11:56
Soros mozgatja ezt a patkánybandát, az ő tenyeréből esznek, de a mi pénzünkből.
Ha megszünne ez az Európára kényszerített támogatás, elhalna ez a galeri, percek alatt. Úgy, hogy ezen kell dolgozni.
sanyó
2023-06-30 at 11:28
Ne küldjünk nekik semmiféle segítséget, mert az ukrán Soros sajtó úgy sem számol be róla, ellenben csak pocskondiáznak. Akkor meg kár a pénzért.
Horeczky Andor
2023-06-30 at 11:21
Én azt gondolom, hogy alapvetően a világban nem akarnak háborút a hétköznapi emberek. Mindenki haza akar menni a családjához, és viszonylag jól, békében akar élni. Ez a háború sem azért indult, mert a közemberek eldöntötték, hogy harcolni fognak. Nyilván nagyhatalmi érdekek húzódnak meg a háttérben, azért hallnak meg emberek mindkét oldalon, közöttük 18 éves fiúk, inkább gyerekek, akik alig éltek, mert ez valakiknek pénzt hoz a konyhára vagy közvetlenül, vagy a politikai kapcsolataik révén. Ezek az emberek a sajtót, mint hatalmi ágat a kezükben tartva szórják a szlogeneket, hogy kiknek mi mellett kell kiállniuk, miért kell áldozatot hozniuk. Ez az amerikai és európai pénzoligarcha elit közben az egész háborútól távol tartják magukat, biztonságban, kerítéssel körbevett, egyébként biztonságos területeken lévő birtokokon, kastélyokban élnek. Ők maguk és a gyerekeik nem harcolnak, nem hallnak meg az elveikért, távol tartják magukat a harcoktól. A gyerekeiket jó iskolákba járatják testőrök kíséretében, viszont számukra más emberek élete csak szám. Annyit írnak, hogy ez az oldal vagy az az oldal ennyi és ennyi katonát veszített, és még talán örülnek is a katonai sikereknek, miközben minden halál egy-egy életet takar, akinek volt anyja, apja, családja, testvére vagy gyereke. Mindeközben humanistának mondják Önmagukat!!!
Naprózsa
2023-06-30 at 11:17
Hát hamár orosz ügynökről beszélnek, nézzünk csak ki is ez a Zelenszkíj?
Ukrajnában élő orosz zsidó. Azzal, hogy üldözték az ukrajnai oroszokat, vagyis elméletileg a pöcszongoristát is, hisz a nyelvét is betiltották az ukránok, erre kiprovokálja, hogy Putyinék lépjenek és leválasszák az eredetileg is orosz területeket, ahol ráadásul orosz lakossági többség van.
Putyin pillanatokon belül elfoglalta kelet-Ukrajnát és a Krímet.
Vagyis ki is az aki a látszólagos ellenállással hagyta, hogy Putyin területeket elcsatoljon?
Zelenszkíj mint orosz, pont őkelme így segített Putyinnak…!!!
Másrészt mert mint zsidó, a zsidógyűlölő ukránokat az utolsó szálig külföldre vagy halálba hajtja, vagyis ki nem igazi ukrán, hanem Ukrajna teljes tönkretételében bűnös? Pont a pöcszongorista!!!!
Nyugati Ádám
2023-06-30 at 11:01
Zelenszkíj és Arakhamija egy tőről vannak metszve. Tőlük semmi jót nem lehet várni. Ha a háborúnak vége lesz, a valódi, orosz gyökerű ukránok mindkettőt elküldik melegebb éghajlatra, ha csak a magbízóik saját érdekükben és biztonsági okokból végképp megszabadulnak tőlük.
Orientál
2023-06-30 at 10:57
Az ilyen parazita élősködőknek min ez a David Arakhamija eddigi életútját érdemes feltárni. Sajnos ő is beletartozik abba a Zelenszkij általi irányítású diktátor bandába ahol a külföldi támogatások nagy részét ellopják.
polizza
2023-06-30 at 10:56
Igen, egyes Előzők! Ezeknek(!) mind olyan egyforma fizimiskájuk van.
Kicsit felületesen nézve a képet, a …zongoristának is nézhetné bárki.
Mint Greta-Daniel-Lilike vonásai.
És ilyenek akarják megszabni, hogy másoknak mit szabad, mit nem, mások hogyan éljenek, mire költsenek.
És persze, hogy a pénzre – lehetőleg kp-re – hajtanak.
Abból picike Ukrajnáé, a többin meg risztelnek ők és a pénz küldői. Akikhez tuti, hogy szépen visszakunkorodik jó része.
Aki támogatja a háború pénzes támogatását, az benne van. Aki nem, az nincs benne, az nem is fogadná el a visszakunkorodást.
A javaslók kilétét ismerve, meg is tudjuk, hogy kik az érdekeltek. Egyénileg, meg pártilag.
Meg a szavazásokból.
ViAM
2023-06-30 at 10:46
Figyelmen kívül kell hagyni a Magyarországnak szóló kis üzeneteiket. Most is egy megyényi embert szólítottak fel Ukrajna elhagyására, mert szerintük ez a megoldás, nem a békekötés. Mint már említettem az ukrán menekülteknek, valamint a román kamu munkavállalást intézők által ide küldött tömegnek, akik innen Nyugatra tudnak menni, max. egy vékony szelet kenyér és víz járhatna a határon. Ingyenes utazást is be kellene szüntetni és a sok egyéb, számukra nyújtott segítséget.
Magyarországnak miután senkire nem számíthat, következetesen ki kell tartania eddigi álláspontja mellett, különben végünk.
aladin
2023-06-30 at 10:32
Zelenszkij mit vársz a magyaroktól, hogy az ukrajnában magyar földön élö magyarokat mindentöl megfosztjátok a magyar kulturától, anyanyelvüktöl, magyar jelképektöl, magyar iskolátol, a magyar nyelv használatától. Ha te ukrán létedre élnél valahól és ugyan ezeken mennél keresztül mint a magyarok te mit szolnál hozzá. Ezek után mi magyarok természetesen az oroszok mellett állunk, akitöl azt várjuk, hogy felszabaditson bennünket az ukrán terror alol.
Nahát
2023-06-30 at 10:31
Az ukrán vezetés Sorosék parancsára vegzálja Magyarországot, mivel az öreg, demens tőzsdespekuláns Orbán Viktort tartja legnagyobb ellenfelének. Most a kis vakarcs fia szólt oda, hogy fel kell tekerni a hangerőt. Alex Soros egy jellemtelen, jellegtelen kis vakarcs, most, hogy apja első számú fullajtárja lett, bizonyítani akar. Nagy pofa, nulla tehetség, sok pénz.
Győző
2023-06-30 at 10:10
Érdekes, hogy az ukrán nácik is a belpesti értelmetlenség álarcát, a borostát viselik. Ápolatlan csürhe.
Győző
2023-06-30 at 10:08
Rohadék USA -ágens háborús provokátorok!
Bextrit Torz
2023-06-30 at 10:08
Nézzük már meg a fejét ennek a nyomorult nácinak! Nem sok hiányzott hozzá, hogy Down-kórosként szülessen meg! Ez igazolja az “éttermi színvonalát”!
Toth Laszlo
2023-06-30 at 09:57
Primitív durak ukrán politikusok. Egy kis pénzért még az anyukájukat is elárulják, a demokratákat szopikázzák. Nagyon számít nekik a feleslegesen kiontott ukrán vér. Hajrá fiúk, kitartás az ukrán primitívségért előre, előre az utolsó ukránig. Ki a fszt érdekel a béke?????
Mekkelek
2023-06-30 at 09:56
Úgyis gödörben végzi ez a hazaáruló usa bérenc féreg.
bressa
2023-06-30 at 09:48
Á, nem baj mit mondanak és tesznek. Mi azért rendületlenül azért csak nyomjuk a segélyeket, támogatásokat!