Több ismert személy is rendszeresen megfordult P. Tamás volt vendéglőjében – derült ki a Prisztás József megölése miatt P. Tamás és két társa ellen indult büntetőper pénteki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Az egyik tanú vallomásában elmondta, hogy az étterem egyik pultoslányának testvére családostul tűnt el. Az ügyben azóta is emberölés miatt nyomoz a rendőrség.
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott pénteken a Prisztás József megölése miatt P. Tamás és társai ellen indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.
A vádirat szerint P. Tamás 1994 és 2000 között az Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. 1996-ban kölcsönügyletek folytán elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti őt.
A későbbi áldozatot P. Tamás ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcába 1996. november 1-jén, majd ott P. Tamás testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt.
Az eljárás során mindhárom vádlott tagadta bűnösségét.
Félnek-e és, ha igen kitől, vagy mitől a távol maradók?
Prisztás József volt élettársa, aki a férfi meggyilkolása után annak legjobb barátjának felesége lett, az érvényes idézés ellenére másodszor sem jelent meg a bírói tanács előtt. Míg korábban külföldi utazására hivatkozva maradt távol, most orvos igazolta, hogy egészségi állapota miatt nem tudott eleget tenni törvényi kötelezettségének.
Mivel a nőt nem tudta meghallgatni a bíróság, annak az ügyvédnek a tanúmeghallgatását is mellőzték, aki az áldozat lánya szerint mások mellett a háttérből irányította Prisztás József egykori élettársát Prisztás Ágnes “kisemmizésében”.
Megjelent ugyanakkor és, bár nem túl bőbeszédűen, de nyilatkozott P. Tamás egyik barátja. A férfi elmondása szerint az egykori energolos éttermét “papíron” ő bérelte. Erre vonatkozóan P. Tamás azt mondta, hogy sok időt töltött akkoriban külföldön, így egy megbízható emberre akarta bízni a Művészinas éttermet.
Ismerőse szerint is olajos cégei voltak P. Tamásnak
A másodikként meghallgatott tanú, aki szintén a kilencvenes évek éjszakáinak forgatagából ismerte P. Tamást azt állította a bírói tanács előtt, hogy az elsőrendű vádlottnak olajos cégei voltak. Erről nem csak a sajtóból értesült – tette hozzá. “95-ben eltűnt, úgy hallottam elkezdett olajozni, majd kinőtte magát” – fogalmazott a férfi.
A tanú ugyanakkor hozzátette, hogy Prisztás Józseffel összevesztek a kilencvenes évek elején. A vita a későbbi Művészinas étterem, a Sirály tulajdonjoga miatt alakult ki a két férfi között. “Amolyan erődemonstrációként vagy százhúsz emberrel érkezett a népligeti találkozóra Prisztás” – emlékezett vissza a tanú.
Parti Ágnes, a sértett jogi képviselőjének kérdésére a tanú elmondta, hogy ezek az erődemostrációk ebben az időszakban mindennaposak voltak.
Aki látta a bérgyilkost
A bíró a tárgyalási nap második felében több tanú nyomozati szakban tett vallomását ismertette. Az azóta már elhunyt D. András a gyilkosság helyszínének közelében dolgozott egy telephelyen. Mint azt vallomásában elmondta, a gyilkosság előtti percekben találkozott egy feltűnően sápadt férfival, majd a harmadrendű vádlott ment be hozzá a lakáscseréhez szükséges hivatalos papírért. D. András elmondása szerint ezután hallott egy pukkanást, majd a harmadrendű vádlott kiabálását: “Lelőtték a kollégámat”. A tanúvallomás szerint D. András látta a biciklist is, aki a vád szerint lelőtte Prisztás Józsefet. Az átlagos testalkatú, 30 év körüli férfin fekete csuklya volt – állította a tanú.
A milliárdos vagyon nyomában
A bíró Mag Angéla – Prisztás József élettársának testvére – tanúvallomását is ismertette. Ebben az azóta öngyilkosságot elkövetett nő azt mondta: “P. Tamás erőszakos volt a férfiak körében, mint én a nők körében.” Ezért is nem kedvelték egymást – “két dudás egy csárdában nem fér meg” – mondta Mag Angéla.
P. Tamás felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség nem volt elég körültekintő a nő öngyilkosságának kivizsgálásakor. Ugyanakkor a vád tárgyává tett gyilkosság után alig több mint egy évvel az áldozat élettársa és Prisztás barátja már együtt éltek. Az elsőrendű vádlott kiemelte azt is, hogy Mag Angéla is részt vett az egyik Prisztás József tulajdonában lévő ingatlan hamis papírokkal történő kimentésében. P. Tamás emlékeztetett arra is, hogy Prisztás halála után nem sokkal a meggyilkolt férfi barátja már az egyik nagy értékű ingatlan körüli ügyeket intézte. Ekkor még sehol sem tartottak a hagyatéki tárgyalások, nem voltak tisztázva a jogviszonyok – tette hozzá.
Kik jártak a Művészinasba?
P. Tamás vendéglőjének megbízott ügyvezetője a nyomozás során azt állította, több ismert személyiség is járt a Művészinasban: Friderikusz Sándor, Frei Tamás, Kupa Mihály és Princz Gábor mellett Hofi Géza is rendszeresen megfordult az elsőrendű vádlott, akkoriban felkapott éttermében.
Újabb gyilkosság P. Tamás étterme körül
H. Tibor, aki szintén az étterem alkalmazottja volt emlékezett egy Zsuzsa nevű pultos lányra, akinek testvére családostul tűnt el 2002-ben – állt a bíró által ismertetett vallomásban. (Élettársával és annak lányával tűnt el a tárnoki Radics Attila 2002. január 24-én. A család eltűnéséről az asszony nagyobbik lánya értesítette a rendőröket, akik Radicsék tárnoki házában állítólag vért és töltényhüvelyt találtak. A hatóság emberrablásra gyanakodott, de senki nem jelentkezett váltságdíj-követeléssel. A rendőrség azóta már emberölésként kezeli az ügyet – írta meg tavaly a hvg.hu.)
A bírói tanács csütörtökön újabb tanúk meghallgatásával folytatja a büntetőper bizonyítási eljárását.
forrás: MHO
Facebook
Twitter
YouTube
RSS