Állítólag megtaposta a Koránt az a magát török állampolgárnak mondó férfi, aki tettével elindította a kődobálásig és kukák felgyújtásáig fajuló csoportos rendbontást. Az incidens során egy rendőr is megsérült, akit kővel dobtak meg.
Mint emlékezetes, hétfő délután a migrációs tábor mintegy száz lakója a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott. Botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat és autóbuszokat, és felgyújtották az út menti kukákat. A konfliktusban egy rendőr könnyebben megsérült, kővel dobták meg. Az alapkonfliktus két migráns között alakult ki, amiatt, hogy egyikük megtaposta a Koránt.
Az erőszakos cselekmények miatt felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot a rendőrség. Ennek során kedden hat táborlakót állítottak elő garázdaság gyanúja miatt, az elszámoltatásuk jelenleg is tart. Azt a magát török állampolgárnak mondó férfit, aki a Korán megtaposásával elindította az erőszakos megmozdulásokat, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Az összetűzések miatt hétfő este lezárt tábort kedden reggel már ismét szabadon elhagyhatták a migránsok. A táborlakók kisebb-nagyobb csoportokban jönnek-mennek a tábor melletti Sámsoni úton, ahol több üzlet, presszó és pénzváltó is van. A tábor bejáratánál és környékén folyamatos a rendőri jelenét, a Sámsoni úton szinte egymást érik a járőrök és a polgárőrök.
Forrás: MTI
khm
2015-07-01 at 12:37
Ráadásul,Törökországból,már gyalog jöttek. (Volt aki addig,meg repülővel!!!)
De Jong Judit
2015-06-30 at 20:16
Bárcsak a próféta szólna Önből Nikolett! Egyébként meg mi a fenét keres a táborban török állampolgár? Tudtommal Törökországban béke honol. Kifelé a vérszívó muszlim bagázzsal, csak a pusztulást hozták Nyugat-Európára is. Mit kűzdött a fehér keresztény nép, amíg idáig jutott, nehogy már önként és dalolva forduljunk vissza az őskorba!
Nikolett Vegh
2015-06-30 at 18:14
Egyszerubb es olcsobb is lenne felrakni oket az elso repulore ahonnan jottek.
khm
2015-07-01 at 12:36
250 000 embernek a repülőútját gondolta szerencsésen és gyorsan megoldani. Van még egy apró probléma. Mivel nem egy helyről jöttek,a gép hol szálljon le? ( gépenként 300 emberrel? )
És melyik légiflottát használhatnánk fel,ahol nem merül fel azonnal (brüsszlben) az állami monopólium kérdése? 🙂 Merthogy a megrendelő esetleg az Wxy céget részesítette előnyben? Hányszor,hány helyen jelentenének fel a hazaárulóink?