Újabb két gyanúsítottal bővült, és már négy terheltje van annak az államtitokként kezelt nyomozásnak, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány-kormány idején romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozathoz kapcsolódó cselekményeket vizsgálja – értesült a Magyar Nemzet.
Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője elmondta: az ügy két, a héten meggyanúsított szereplőjét a korábban eljárás alá vont két társukhoz hasonlóan hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás alapos gyanújával hallgatták ki. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek, az eljárás további részleteiről nem adtak tájékoztatást.
Mint arról a Magyar Nemzet tegnap beszámolt, a lap forrásai szerint a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) egykori felső vezetői körében kell keresni a gyanúsítottakat. Az ügyben azért kezdődött nyomozás, mert egy belső jelentésből kiderült: a KBH-nak kapcsolata volt a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjával, Csontos Istvánnal.
Ezt azonban a férfi tartótisztje, H. Ernő felsőbb utasításra letagadta, ezért a Budapest Környéki Törvényszék feljelentette hamis tanúzás miatt. A közokirat-hamisítás gyanúja azért állhat fenn, mert H. Ernő jelentését a Csontossal fennálló titkos kapcsolatról később meghamisították. Mivel ez H. Ernő akarata ellenére történt, a bűncselekményben az elhárítótiszt akkori főnökei is közreműködhettek.
A KBH akkori főigazgatója a jó szocialista kapcsolatokkal rendelkező Kovácsics Ferenc volt. Helyetteseként pedig az a Hamar Ferenc, nyugállományú vezérőrnagy tevékenykedett, aki információink szerint jelenleg a volt MSZP-s honvédelmi államtitkár, Vadai Ágnes, illetve a Demokratikus Koalíció tanácsadója. A vezetőségben felelős pozícióban volt még T. István dandártábornok, a főigazgató operatív helyettese és G. Sándor ezredes H. Ernő felettese is.
forrás: Magyar Nemzet
fotó: Katonai Biztonsági Hivatal (panoramio.com)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS