Újabb megrázó videót töltöttek fel az internetre, ezen egy riporter éppen tudósított a tragikus eseményekről, majd újabb robbanás rázta meg a környéket, az emberek pedig ordítva, sikoltozva kezdtek el futni. A felvételen az is jól látható, hogy milyen óriási erejű a detonáció, amely több halálos áldozatot követelt. A szélsőséges iszlamista csoport vezetőjéről közben kiderült, hogy igazi radikális imámként tartották számon, aki évek óta olyan videókat tesz közzé, melyekben egyebek mellett azt mondja, hogy “az megérdemli a halált, aki nem hisz Allahban.” A Srí Lanka-i kormányfő közlése szerint pedig újabb merényletek lehetségesek, miután több szélsőséges továbbra is szökésben van.
A Srí Lanka-i merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A támadások során 321 ember halt meg, köztük 31 külföldi, és legalább 45 gyermek is van az áldozatok között. A sérültek száma félezernél is több. Az öngyilkos merénylők templomokat és hoteleket vettek célba, de találtak robbanószerkezetet a repülőtér közelében is, amit sikerült időben hatástalanítani. A Srí Lanka-i kormányzati források azt közölték, hogy tudtak arról, hogy merényleteket terveznek szélsőségesek, de nem történt intézkedés ennek megakadályozása érdekében.
A helyi iszlamista csoport vezetője, Zahran Hasin sem volt ismeretlen előttük; a férfi évek óta küld videóüzeneteket imámként a YouTube-on, a felvételeken pedig egyebek mellett arról beszél, hogy
megérdemli a halált az, aki nem hisz Allahban.
Kérdés az is, hogy miért nem tiltották le eddig a csatornáját, és hogyan fért össze a felhasználási feltételekkel a gyilkolásra való felbujtás. (Közben törlik a videókat; úgy tűnik, a YouTube-nak is feltűnt az erőszakos tartalom.)
A second bomb was defused in #Colombo a short while ago. The explosion took place right behind WION's @sidhant when he was reporting live.
Watch the moment caught on WION's cameras#SriLankaBlasts #StAnthony
pic.twitter.com/4fjca5NHQp— waddey (ވައްޑެ) ? (@WaddeyAli) April 23, 2019
Az Iszlám Állam vállalta magára a robbantásokat, több szélsőséges még szökésben van, újabb merényletektől tartanak
Ranil Vikremeszinghe kedden közölte: a húsvéti pokolgépes merényletsorozat elkövetőinek azonosításában a hatóságok haladást értek el, és bizonyítékot találtak arra, hogy a merényleteknek külföldi szálaik is vannak. Colombói hivatalos rezidenciáján tartott sajtóértekezletén Vikremeszinghe beismerte, hogy a merényletek előtt figyelmeztetést kaptak, és az indiai nagykövetséget tekintették lehetséges célpontnak. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam (IÁ) által tett bejelentést, amely szerint a terrorszervezet követte volna el a merényletsorozatot. A korábbi bejelentést, amely szerint a támadássorozat az új-zélandi Christchurch-ben muszlimok ellen elkövetett mészárlás megtorlása lenne, a kormányfő szerint szintén ellenőrzik. Az IÁ közben állítása bizonyítására fényképet tett közzé hírügynökségében, az Amaakban arról a férfiről, akit a Srí Lanka-i merényletek irányításával gyanúsítanak.
#BREAKING: ISIS releases the very video of the 7-8 terrorists pledging their allegiance to Abu Bakr al Baghdadi, the Caliph of ISIS, before attacking Sri Lanka. This means Al-Baghdadi is alive and well as allegiance cannot be pledged to a dead Caliph. pic.twitter.com/d0AkWm4G3x
— Imam Mohamad Tawhidi (@Imamofpeace) April 23, 2019
Előzőleg Ruvan Vidzsevardene védelmi miniszter-helyettes közölte a parlamentben, hogy iszlamisták követték el a merényleteket a Christchurch-i támadásokra megtorlásul. A miniszterhelyettes szerint a támadásokat egy szélsőséges iszlamista csoport követte el, amely kapcsolatban állt a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű helyi iszlamista szervezettel. Hozzátette: az elkövetőket bosszúvágy és gyűlölet vezérelte, nem pedig a vallás. A vasárnap Srí Lankán három templomban és négy szállodában elkövetett, közel egyidejű robbantásos merényleteknek legalább 321 halottja és mintegy 500 sebesültje van – közölték Srí Lanka-i kormánytagok.
Legalább 45 gyermek van az áldozatok között
Az áldozatok között legalább 45 gyermek van – közölte az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF. A szervezet szerint 27 gyermek meghalt és 10 másik megsebesült a negombói Szent Sebestyén-templomban, 13 halt meg és 15 sebesült meg Batticaloában. A külföldi áldozatok között öt gyermek volt. Colombóban 20 gyermeket ápolnak kórházban. Az UNICEF szerint sok gyermek egyik, vagy mindkét szülőjét elvesztette a merényletekben, ők pszichológiai segítségre szorulnak. A Srí Lanka-i hatóságok szerint legalább 31 külföldi van a halálos áldozatok között. Az áldozatok az eddigi adatok szerint 12 országból származtak.
A hírszerzés tudott arról, hogy merényletre készülnek
Indiai hírszerző vezetők két órával az első merénylet előtt kapcsolatba léptek Srí Lanka-i kollégáikkal, hogy figyelmeztessék őket a templomokat érintő fenyegetésre – közölte nevének elhallgatását kérve egy Srí Lanka-i védelmi vezető és egy indiai kormányilletékes. Egy másik Srí Lanka-i védelmi illetékes azt mondta, hogy a figyelmeztetés “órákkal” az első merénylet előtt érkezett. Az egyik Srí Lanka-i forrás szerint az indiaiak szombat éjjel is küldtek figyelmeztetést. Az indiai kormányilletékes szerint hasonló üzeneteket küldtek a Srí Lanka-i hírszerzésnek április 4-én és 20-án is.
Közben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bejelentette, hogy segít a Srí Lanka-i hatóságoknak a pokolgépes merényletek kivizsgálásában. A The Washington Post című amerikai lap korábban jelentette, hogy az FBI felajánlotta a szakértői közreműködését a bizonyítékok elemzéséhez, és átkutatja az adatbázisát a merényletekkel kapcsolatos információk után kutatva.
Megkezdődtek a gyászszertartások
A 21 millió lakosú szigetországban kedden háromperces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok előtt a vasárnapi első robbantás időpontjában – helyi idő szerint fél kilenckor -, a colombói Szent Antal katolikus templomban. Kedd délben 22 áldozatot temettek el Negombóban, ahol feltehetően a legtöbb áldozata volt a merényletnek.
A Colombótól mintegy 30 kilométerre északra fekvő város kórházába több, mint száz holttestet szállítottak. Gyászszertartásokat tartottak a colombói Szent Antal-templomban is, ahol szintén pokolgép robbant vasárnap.
Forrás: PestiSrácok.hu, MTI; Fotó: AMAK
Facebook
Twitter
YouTube
RSS