Havas Henrik Facebook-oldalán jelentette be, hogy hivatalosan is szektatag lesz. A világ összes tudását összegyűjtő, magát szerényen Tanár úrnak neveztető Havas vélhetően megtalálta a helyét, sok sikert. A gond vélhetően csak az lesz, hogy ebben a szektában csak egy embert lehet imádni, az pedig Magyar Péter, nem Havas Henrik.
Mától én is támogatom Magyar Pétert
– írta. Három bekezdéses posztjában nem azt magyarázza meg, hogy ún. újságíróként miért nyilvánítja ki támogatását egy politikus felé, hanem azt, hogy miért csak most teszi meg ezt. Azt írja, korábban kételkedett abban, hogy ez a ,,figura” nem a Fidesz ,,agytrösztjének” a találmánya, de most már elhiszi, hogy „létezik mögötte egy olyan szellemi holdudvar, amely kormányképes”.
Facebook hozzászólás
Black Arrow
2025-01-08 at 10:10
ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ. Igen,megint hallgathatjuk,a nyálas,afekta,öööö,”értelmes”,beszédeit,ömlengéseit. Beszélgető partnereit,szóhoz sem hagyja jutni. Belevág a szavukba. Hát nem tudom,kinek kell ez a stílus?! Gerinctelen alak.
aladin
2025-01-08 at 09:01
Hogy ez a Havas támogatja és erösiteni akarja a tiszapártot, de ez ahova belép ott minden tönkremegy, már minden TV.-nél volt jobbos, balos nem sokáig birták kivágták mint a….. De ez most jó hogy Ö erösiteni akarja a tiszát mert igy segit a Fidesznek.
Sanyáta
2025-01-07 at 21:46
Ez igen…..ez nem semmi, újabb idióta a placcon! Bravó!!! Már a magyar rádióban is akkora arca volt!!!
Királytigris
2025-01-07 at 21:12
Henrik bácsi azt a segget nyalja, amit elé raknak….
Na, ennyit az ő “támogatásáról”.
Gáspár Zoltán
2025-01-07 at 19:24
Az “esze” megvan hozzá.
Új SZDSZ...?
2025-01-07 at 17:25
Havas elvtárs ugyan nem SZDSZ-es (de vélhetően a szimpatizánsuk volt, akad jó néhány SZDSZ-es haverja), de tetszik, hogy egyre több levitézlett volt SZDSZ-es ügyködik a Tisza-banda körül. A tenyérbemászó képű Horn Gábor már valósággal a rajongójuk és szószólójuk lett. Ez jó jel, mert ahol “ezek” felbukkannak, ott előbb-utóbb jön a bukta. Már hatott a Tisza egyszemélyes “pártbizottságára”, Magyar Petire is a kozmopolita gyűlölködés és hazudozás. Csak így tovább, hadd utálják meg az ún. “kis emberek” tömegei a Tiszának álcázott új SZDSZ-t.
Ezek szerint
2025-01-07 at 15:19
A Magyar mit ér vele, ha egy hullával több úszik a Tiszájában?
Tobi
2025-01-07 at 14:44
A Juszt még nem lépett be? 🙂
Angie
2025-01-07 at 14:38
Nagyágyú?! Röhögnöm kell!
Xerxész
2025-01-07 at 14:36
ezek szerint már löttyedt neki, és fel nem álló hímes vesszejét nem tudná már betolni mszmpetykó ánuszába…
No tanár!
2025-01-07 at 14:31
Könyörgöm csak “tanár úrnak” ne nevezzék ezt az öntelt, önimádó majmot. Mitől lenne ő tanár? Ő csak lejáratja a tanárokat.Önmaga kezdte “tanár úrnak” szólíttatni magát – nem látott a nagyképűségtől – a lüke sajtó meg rászokott és sajnos a népség egy része is. A francokat tanár ő. Csak egy arrogáns, önimádó bohóc.
chatillon r
2025-01-07 at 14:08
A tanár úr, helyesebben a baukó ügy után anál úr vicces jelenség. Csak néhány hahotázni való a vén komcsi pojácától: kigombolt inggel mutogatta műsoraiban a keresztet a nyakában, amit az anyjától kapott állítólag (szimpátiát kelt) (de azért gőzerővel és folyamatosan mocskolta a keresztény értékeket pl. zavarta a rádióban a déli harangszó ezt álnok hazudozót). Utólag mdf-esnek és Antal József hívőnek hazudta magát a műsoraiban, miközben a Horn kormány szóvivője volt. Autószerelőnek vagy minek állította be magát (ő alulról tört fel és a nép barátja), de tudjuk abban az időben hivatalosan Aczél György is építőmunkás volt. Rádiós rendszerváltóként is tetszelgett, pedig csak ügynökösködött. Aztán jött a tanár mese a kontártól. Sváb származását is hangoztatta gondolom hogy a nézők nehogy zsidó származásúnak gondolják, mint a haverjait. Az anál ügy után farkát behúzva távozott, azóta otthonról mérgez pl.az rtl homokosait leplezi le (ő nem az) vagy teatrálisan bejelenti, hogy leszármazottai már a spanyoloknál élnek és ott milyen jó, itt meg milyen rossz. Állandóan hitelesnek akart látszani de csak egy megmosolyogtatóan átlátszó hazudozó komcsi. Miután Horn szóvivője volt, majd a teddy féle szélbal heti hetes után csodálkoztam hogy több évig még műsort vezethetett ez az álnok és lényegében buta ember. Mindig meghökkentő akart lenni és nyitottnak, vagánynak, szakértőnek látszani ez az egyébként madárijesztőként éldegélő komcsi befőtt.
Lel
2025-01-07 at 14:05
szar a foshoz…
angolpuska
2025-01-07 at 13:45
Agyhalott tisza-szektás. Az összegyurcsányozott-poloska-péter-szekta-vezéred lábon lötte magát. Aki klári-ferivel szövetkezik, mind elbukott. Vége, apad a tisza.
khm
2025-01-07 at 13:42
Újabb bűnelkövető? Egy valódi nyúltolvaj. egymáshoz valók.
Gugaspalcsi
2025-01-07 at 13:36
Kinemsza…ja le a tanârurat?
Uncle Ment
2025-01-07 at 13:16
-…ha-vas? Ja az a gennyláda.
S.P.Q.R
2025-01-07 at 13:16
A vén komcsi nyalizása nem biztos, hogy növelni fogja a szekta népszerűségét! SŐT!
Egyszerű és magyar
2025-01-07 at 13:09
Ha valaki járt már vidéken, akkor biztosan látta már, hogy ha a disznóknak egy üres területre szórnak egy marék kukoricát, mind odarohan, hogy tömhesse a pofáját, de ahogy fogy a zaba, az utolsó szemekért egymásnak esnek…..hogy ez hogy jutott az eszembe a cikk kapcsán nem tudom.
matrix
2025-01-07 at 13:04
dr. Kolompár G.
2025-01-07 at 12:19
ikább csak kolompár
Elég szomorú ,hogy 2025 -ben itt közép európában az internet ellenére csak ennyire futja !
Csak agy naiv tudatlan buta ostoba magyar vágyik a Soros buzi GAYROPA EU érték WEBER PETI gy@mokra és gy@mhatóságra !
***
Legalább ennyit illene tudni,hogy “Ki” (Kik irták neki) a 8-osztályos soros NGO Szargentininek a Magyarországot gyalázó rágalmazó taposó
***
“Jogállamiság jelentést “!( Egy 8-osztályos holland soros NGO senki!)
Majd a második és harmadikat!Ami alapján rágalmazzák büntetik hazánkat !!!
***
Szégyen orbitális szégyen!
Vagy,hogy mit jelent az “Europa Egyesült Àllamok” ?
Nem belépes a nyugat EU mennyországba (csak a naiv buta tudatlan embereknek)
Totalitárius gyarmati diktatatúra te meg csicska rabszologa !
ViAM
2025-01-07 at 12:50
Na, jól van Henrik! A korod már nem engedi, de azt igen, hogy foglalkozz a “világ legjobb pusziját adó” lányoddal, unokáddal. Az való már nekik.
aladin
2025-01-07 at 12:49
Havas, a beceneve a kis gnom, mindenhova jelentkezik csak foglalkozzon vele valaki. Havas akárhova megy csak vc. takaritonak mert ö egy professzor, hogy milyen azt nem tudjuk de megvan hozzá a professzori végzetsége, a DK. árnyékszékkormánynál is az volt.
János
2025-01-07 at 12:46
Talpra magyar!
2025-01-07 at 12:32
A patkány (angolul “rat”) egyben árulót is jelent. Lehet magyarul is ilyen értelme, hiszen elárulta saját pártját, hogy védelmet találjon az új “messiásnál”❗❗❗
De rossz lóra tett, mert még gondolkodni sem képes, hiszen lassan konyec filma. 😄
Heinz
2025-01-07 at 12:42
Dinnyefejű pont beleillik a Tiszás szektába!
A jobb jegyért kefélgette az agyhalott egyetemista csajokat mikor még tanított,az asszony meg otthon várta a vacsival.
K
2025-01-07 at 12:37
–Világ gyagyásai egyesüljetek.
Blama
2025-01-07 at 12:34
Álljon csak oda Havas elvtárs maga is a garázda, lopós, agresszív, ideggyenge és Weber-csicska Petya mellé, legalább eggyel többen blamálják…
Talpra magyar!
2025-01-07 at 12:32
Minta patkány. Havas Henrik menekül a dk süllyedő ő hajójáról.
matrix
2025-01-07 at 12:28
ki nem szarja le,hogy ezt az agyhalott troger kire szavaz !
Parazita agyhalott !
Az anyját eladná az “Ecserin” ha még élne
A bunkónak is csak 1=1 szavazata van !
Csak a primitiv mindenszarista agyhalottak lehet tud a HAVAS motiválni parasztvakitani!
A bunkó tahó tapló csürhét !
Akik a “börtön ablakában” énekre a gyönyörtöl belefosnak beleélveznek a szaros bugyi gatyába!
Miközben a Soros faszkarbantartó Weber Peti 1G és TISZA szopó lotyó képviselök
csicska rabszolgáknak árulják a vágyvezérelt primitiv agyhalott csürhét !
Vánnyadt bácsi
2025-01-07 at 12:26
Similis simili gaudet🤣🤣
dr. Kolompár G.
2025-01-07 at 12:19
Én már a magát balosnak vagy jobbosnak mondó médiamunkásokkal úgy vagyok, mint a kopaszra nyírt kutyákkal. Nekem mind egyforma, és azonosíthatatlan. Az ugatásukból sem tudok különbséget tenni közöttük. Ráadásul a zsíros falatot mindegyik mindenkitől elfogadja. De lehet, ez utóbbi nem volt jó példa, mert van kutya, akinek van tartása.
Kása mása
2025-01-07 at 12:12
Párttársai meg szorosan egymás mellett ülnek a biróságon.
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/borton-fenyegeti-a-zugloi-kenopenzes-ugyben-erintett-szocialistakat-2598981
Avatárné Mantra Cikória
2025-01-07 at 11:54
Ez a Havas életében egyetlen könyvet nem olvasott vagy írt, egy igazi mucsai sudribunkó. Hol van ő egy olyan igazi nemzeti értelmiségihez képest, mint amilyen Győzike, Tóth Gabi, Nagy Feró vagy Prof. Pataky Attila?
Bàstya elvtàrs
2025-01-07 at 11:54
Persze Most ott a lòvé, mögötte lehet jo sokat kaszàlni.
Annak idején moszkva Volt Most brüsszel.
Gullwing
2025-01-07 at 11:50
Ja egy hornpufajkásgyula támogatójától a “hazafi” szónak érdekes jelentése van.
Nem feltétlenül az ami nálam…..
nemzeti
2025-01-07 at 11:47
Tényleg ennyi bunkó igénytelen ember lett Magyarországon?
Ezeket a Nagy Ervin,Havas,Bródy stb magyarellenes szemeteket néznék évekig.
Magyarok,hol az értékrend ? Hol az ország,a határon túli nemzetrészek. A vallás,a sporrt ,a munka,a megélhetés.
Az ország megmaradt függetlensége.
EZEK MINDENT FELADNÁNAK.
Gullwing
2025-01-07 at 11:47
Hát kérem minden szar megtalálja a maga gödrét…
van aki többször is.
Tóni
2025-01-07 at 11:44
Ha a korod nem engedi, az eszed megvan hozzá, hogy ne mögé hanem alá állj.így lesz két szaros alak belőletek.
János
2025-01-07 at 11:42
Mögé. Jó szorosan, jó pénzért. Még a szaros gatya sem zavarná😄😅
Ez HH, a csicska csicskája.
❗❗❗🤮