Júliusban rekordszámú, 107 500 migráns érkezett az Európai Unióba – közölte kedden a Frontex, az unió határvédelmi támogató ügynöksége.
A Frontex székhelyén kiadott tájékoztatás szerint a statisztikai nyilvántartás kezdete, 2008 óta egy hónap leforgása alatt még soha nem regisztráltak 100 ezernél több migránst. A júliusi adat több mint háromszorosa az előző év azonos havában mért menekültszámnak. Sorrendben ez volt immár a harmadik “rekorder” hónap – júniusban 70 ezer migránst regisztráltak.
Ez év első felében így 340 ezer volt az Európai Unióba érkezett bevándorlók száma, szemben a 2014 első felében összesített 123 500-zal. Tavaly az egész év során összesen 280 ezren érkeztek, vagyis jóval kevesebben, mint 2015 első felében.
A Frontex szerint különösen a Földközi-tenger keleti medencéjében, valamint a Nyugat-Balkánon növekedett a migránsok száma. Ez – olvasható a tájékoztatásban – “példátlan nyomás alá helyezte Görögország, Olaszország és Magyarország határellenőrzési hatóságait”. Július folyamán az Égei-tengeren át, főként görög szigetek érintésével csaknem 50 ezren, Olaszországon át 20 ezren, a Nyugat-Balkán felől pedig a magyar hatóságok beszámolói szerint 34 800-an érkeztek – tűnik ki a Frontex tájékoztatásából. Az EU-ba illegálisan érkezők oroszlánrésze Szíriából és Afganisztánból jön, és legtöbbjük Törökország felől jut el Görögországba.
“Ez olyan vészhelyzetet jelent Európa számára, amely valamennyi EU-tagállamtól azt igényli, hogy nyújtson támogatást a határokon tömeges migrációval küzdő országok nemzeti hatóságainak” – idézte a Frontex tájékoztatása Fabrice Leggerit, az ügynökség vezérigazgatóját. A Frontex – tette hozzá Leggeri – felszólította a tagállamokat, hogy nyújtsanak pótlólagos támogatást, küldjenek további felszerelést és embereket a görögországi és a magyarországi határvédelmi tevékenységhez.
Forrás. MTI
khm
2015-08-19 at 11:42
még valamit rizsaottó
“Irakot, Szíriát, Afganisztánt szétlőtték és kifosztották az iszlamista szervezetek és a polgárháborús felek”
Hát ebben bizony nagyon nagy kanala van az általatok kedvelt “demokráciáknak.” Pl: USA,Izrael………Elég hosszan folytathatnám.
khm
2015-08-19 at 11:38
rizsa ottó.
a német barátaink ide fogják visszadobni,mihelyt kiderül róluk,hogy egyikük sem agysebész.
Sőt ahogy a magadfajták fogalmaztak : írástudatlan. Van már több,mint 1 milla olyan ezeknek az elődeikből,akiket 500 év alatt sem sikerült meggyőznünk arról,hogy nem csupán lopásból lehet megélni. (ajvé,most jövök rá, a magadfajták miért is kedvelik ezeket.) Ráadásul nagyságrendekkel többet tudtok lopni,így,mint amikor,nem a tyúktolvajok vannak napi szinten a szemünk előtt.
Egy szerencséje,vagy jobb döntése lett az országnak,hogy el lettetek hajtva,amennyire lehetett a húsosfazék közeléből. És így,már nem csak a sarjaitok akik gazdagodhatnak.
hungaricum
2015-08-19 at 06:01
Rémisztő lávány! Fussanak haza, a rokonságuk már kirabolta és elpusztította Európát. KONYEC!!!!!
Talán célszerű volna hazájukban végre elkezdeni dolgozni. (work, arbeiten, rabótaty, trabahar). Sajnos arabul nem tudom, lehet, hogy az a baj, hogy ők sem.