A személyes érintkezések minimalizálására hívja fel új tájékoztató filmjeiben a lakosság figyelmét a kormányzat – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Ezekben arra kérnek mindenkit, hogy ne csak a nagyobb társaságokat kerülje mindenki, hanem általában a társas érintkezést, és csak a munkába menet, vásárolni, illetve idős hozzátartozói segítése érdekében hagyja el az otthonát – közölte Dömötör Csaba.
Amennyiben mégis találkozunk másokkal, tartsunk 1-2 méteres távolságot
– ismertette a kampányfilmek üzenetét a politikus. Hangsúlyozta: ebben a helyzetben ugyan felelősek a járvány megfékezéséért az orvosok, a hatóságok és a kormány is, ám csak akkor lehet felvenni a küzdelmet a járvánnyal, ha mindenki betartja a szabályokat.
Vagyis ez nem az a helyzet, ami csak másokat érint; mindenki személyes felelősséggel tartozik
– tette hozzá az államtitkár. Egyben ismét arra kérte a leginkább veszélyeztetetteket, vagyis az időseket, hogy maradjanak otthon.
Ha segítségre szorulnak, az önkormányzatoknak gondoskodniuk kell az ellátásukról
– mondta. A fiatalokat is bezárkózásra szólította fel, mert miközben tünetmentesek, vírushordozók lehetnek, és megfertőzhetnek másokat. A miniszterelnök által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekről szólva kiemelte, hogy azok elsősorban a munkahelyek megtartását szolgálják. Ezért a leginkább érintett gazdasági ágazatokban, mint például a turizmus, a vendéglátás, a személyszállítás és a sport, a munkaadók mentesülnek a munkavállalók nyugdíjjárulékának befizetése alól, illetve az egészségbiztosítási járulék esetében csak a törvényi minimumot kell befizetniük. Továbbá június 30-áig felfüggesztik a turisztikai fejlesztési hozzájárulás beszedését, illetve a kata szerint adózó taxisoknak sem kell megfizetniük az átalányadót – sorolta. Ugyancsak felfüggesztik a március 18-ig megkötött hitelek törlesztését, illetve a fogyasztási hitelek kamatát az alapkamat plusz 5 százalékos szintjén maximalizálják – fűzte hozzá Dömötör Csaba.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS