Legtöbb bázisán újraindul az élet júliustól a Ryanairnél. Az ír fapados légitársaság bejelentette, hogy az útvonal-hálózatának 90 százalékán újraindítja a közlekedést, de egyelőre csak mintegy napi ezer járatot tervez, amely a járvány előtti menetrendhez képest csak 40 százalékos forgalmat jelent.
A Ryanair közlésében hangsúlyozza, hogy a lehető legtöbb útvonalán igyekszik újraindítani a járatokat, ugyanakkor a gerinchálózaton a járvány előtti járatszámhoz viszonyítva kevesebb lesz a napi vagy heti járatszám. A légitársaság úgy gondolkodik, hogy a lehető legtöbb útvonalán repüljön, alacsony frekvenciával, ahelyett, hogy csak kevés útvonalon, de nagy járatszámmal állítsa vissza az üzemelést. A közleményük rámutat arra, hogy ez a jelenleg tervezhető, legpraktikusabb dátum, de minden az Európán belüli utazási korlátozások feloldásától és a reptereken bevezetett egészségügyi intézkedésektől függ.
Azoktól az utasoktól, akik júliusban és augusztusban repülnek, a megszokottnál több adatot fognak kérni az utazásuk céljáról. A Ryanair arra kéri utasait, hogy az egészségügyi óvintézkedéseket tartsák be az utazás során, viseljenek maszkot, tartsanak távolságot egymástól a repülőtereken történő áthaladás különböző szakaszaiban, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket, valamint az online, mobil, önkiszolgáló és érintésmentes technológiákat.
A repülőgépek fedélzetét fertőtlenítjük, nem lesz készpénzes fizetési lehetőség, és a mellékhelyiségek használatánál sem engedi a személyzet a sorok kialakulását”
– közölte a légitársaság.
Forrás: Airportal.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS