Cáfolta az ukrán védelmi minisztérium szerdán, hogy a tárca felderítő főosztálya diverzáns tevékenységet folytatott a Krímben, mint azt előzőleg az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) állította.
“Az FSZB ilyen jellegű bejelentései nem minősülnek másnak, mint az Oroszországi Föderáció katonai egységei átcsoportosításának és agresszív tevékenységének igazolására tett próbálkozásoknak” – olvasható a kommünikében.
A közlemény szerint az orosz titkosszolgálatok képviselői ilyen módon próbálják elterelni a Krím lakosságának és a nemzetközi közösségnek a figyelmét arról, hogy a félszigetet katonai támaszponttá alakítják át.
Az ukrán tárca szerint ugyanennyire alaptalan az a vád is, hogy a félszigetet Ukrajna területéről tűz alá vették volna. “A Krím mindig is ukrán földnek számított, lakói pedig Ukrajna állampolgárai” – szögezte le a kijevi minisztérium.
Az FSZB korábban azt közölte honlapján, hogy a Krímben terrortámadásokat akadályozott meg, amelyeket az ukrán védelmi tárca felderítő főosztálya készített elő. A kommüniké szerint vasárnapra virradóra a krími Armjanszk város közelében diverzáns csoportot észleltek és a csoport tagjainak elfogásakor kitört tűzharcban az FSZB egy munkatársa életét vesztette. Az FSZB szerint sikerült felszámolni az ukrán védelmi minisztérium felderítő főosztályának krími ügynökhálózatát. A terrorcselekményeket előkészítő, elfogott ukrán és orosz állampolgárok, köztük az egyik szervező a kijevi felderítő főosztály munkatársa, beismerő vallomást tettek az FSZB közleménye szerint.
Az Ukrajnához tartozó félszigetet Moszkva 2014 tavaszán csatolta el, a helyi népszavazás eredményére hivatkozva. Az orosz lépést a világ államainak túlnyomó többsége nem ismeri el.
Putyin is megszólalt
Ukrajna veszélyes játékba kezdett, a terrort választotta a béke helyett, ezért nincs értelme annak, hogy megtartsák a tervezett tárgyalásokat a kelet-ukrajnai rendezésről – jelentette ki szerdán Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azon közlésére reagálva, mely szerint a Krímben az ukrán katonai hírszerzés terrorakcióit hiúsították meg.
Putyin az FSZB által jelentett diverziós kísérleteket “ostobának” és “bűnösnek” nevezte. Véleménye szerint az ukrán titkosszolgálatok ezek révén belső problémákról próbálták meg elterelni a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak konkrét lépéseket kell tennie Ukrajna magatartásának megváltoztatása érdekében.
Ukrán részről tagadták az FSZB által megfogalmazott vádakat.
Forrás: MTI, Fotó: wikimapia.org/A képen: szovjet emlékmű Armjanszkban, a Krím félszigeten
Facebook
Twitter
YouTube
RSS