Út a párizsi vérfürdőig – milyen eszközeink vannak a megelőzésre?

A Charlie Hebdo szerkesztőségében január 7-én vérengző Kouachi-fivérek, a másnap és harmadnap öt embert meggyilkoló Amedy Coulibaly, akárcsak körözött élettársa, Hayat Boumeddiene „pályája” több olyan vonást is mutat, amelyek felvetik az állami intézmények felelősségét, és olyan fiatalok sorsára rímelnek, akiket esetleg sosem kísértett meg a terrorizmus, de több okból is szolidaritást érezhetnének a merénylőkkel – idézi a New York Times cikkét az átlátszó.hu.

A megdöbbenés és a gyász első gesztusai után a kérdések kerekednek felül a párizsi terrortámadások ügyében, így azok is, amelyek a társadalom és az állami intézmények felelősségét firtatják a dzsihadisták „fabrikálásában”. Újult erővel folyik a szembesítés: a terrorelhárítás klasszikus eszközein túl mit kezdhetünk a rendszerszinten termelt erőszakkal?

Elkerülhetetlen, hogy a társadalom kitermelje a deviáns és erőszakos személyeket, akik aztán a dzsihadista konstellációban afféle alvó bombákká válnak, vagy esetleg érdemes újragondolni, milyen eszközök lehetnek a prevencióra.

A francia dzsihadizmus természetrajza – így nevelkedtek a párizsi vérfürdő tettesei című cikk részletesen bemutatja a terrroristák életútját, illetve interjú olvasható Fahrad Khosrokhavar szociológussal, a radikálisnak is mondott iszlám irányzatok elismert szakértőjével, aki a Charlie Hebdo szerkesztőségében elkövetett merénylet másnapján nyilatkozott a Médiapart portálnak.

A teljes cikk elolvasható itt.