Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán annak a nőnek a pere, aki a vád szerint kokain hatása alatt 2016 őszén halálra gázolt egy idős embert Zuglóban, majd ott hagyta, és tovább hajtott egy kozmetikai kezelésre. Az ügyészség T. Klára Petrát bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével, halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A nő szabadlábon védekezhetett.
Az RTL Híradó tudósítása szerint a nő a bíróságon azzal védekezett, hogy csak egy tompa puffanást hallott, és amikor belenézett a visszapillantóba, nem látta, hogy baleset történt volna. Továbbhajtott és meg sem állt egy közeli szálloda szépeségszalonjáig, ahol felszívott két csík kokaint. Szerinte csak ezért találtak a vérében drogot.
Sem erkölcsileg, sem emberileg nem lettem volna képes rá, hogy magára hagyjam a sérültet”
– mondta. Később a Híradónak hozzátette:
nem az az ember vagyok, akinek beállítottak”.
A célja pedig az, hogy minél igazságosabb ítélet szülessen.
444, RTL, Lokál; Fotó: BorsOnline (A képen T. Klára Petra.)
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS