Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a hamis bajai videó készítője ellen – mondta Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője az M1 híradó csütörtök esti adásában. A szóvivő közölte: az ügyészség kaposvári regionális osztálya befejezte a nyomozást, és K. Gusztáv Tibor ellen négy rendbeli közvetett tettesként elkövetett hamis vád bűntette miatt emelt vádat.
A vádirat szerint ő volt az, aki a videó létrehozását elhatározta, és akinek a kezdeményezésére és jelenlétében a valótlan, fiktív jeleneteket tartalmazó felvétel elkészült – fűzte hozzá. A műsorban elhangzott az is, hogy Kőrös Gusztáv szerint az MSZP becsapta őt, hiszen egy oktatófilmet rendeltek tőle, amit ígéretük szerint nem a nyilvánosságnak szántak. A videó készítője hat társával együtt kártérítést követel a szocialista párttól.
“Ezzel a videóval nemcsak az én gyerekeimnek a mindennapos létét veszélyeztette az MSZP, hanem a videón szereplő összes embernek, illetve a gyerekeinek az életét” – mondta Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció volt tagja.
A hvg.hu-ra október 18-án került fel az őszi bajai időközi önkormányzati választással összefüggésben egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választáson.
A bajai videoügybe Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztője és Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója is belebukott.
mti / fotó: mho
Facebook
Twitter
YouTube
RSS