Befolyással való üzérkedés gyanújával vádat emelt hétfőn a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Mircea Basescu, Traian Basescu államfő testvére ellen.
A román államelnök öccsét június 20-án helyezték előzetes letartóztatásba. A DNA szerint egy hírhedt bűnszövetkezet vezetőjének, Sandu Anghelnek a családjától fogadott el negyedmillió euró kenőpénzt, hogy közbenjárjon a bíróságon az akkor előzetes letartóztatásban lévő Anghel börtönből való szabadon engedéséért, vagy enyhébb börtönbüntetés kieszközléséért.Anghelt májusban ítélték el gyilkossági kísérletért csaknem kilenc év szabadságvesztésre. A vádhatóság szerint a család tavaly visszakövetelte, és részben visszakapta a csúszópénzt Mircea Basescutól, miután Anghelt első fokon elítélték.
Az elnök testvérének kapcsolata az Anghel családdal nem új keletű: 2010-ben Mircea Basescu keresztelte meg Sandu Anghel unokáját. A román lapok tudni vélik, hogy Traian Basescu és felesége is találkozott már az Anghel családdal, amikor 2009-ben részt vettek a costesti roma-fesztiválon.
Utóbb kiderült: Sandu Anghel ellen mintegy száz olyan feljelentést tettek az évek során különböző sértettek, amelyeket – többnyire a feljelentés visszavonása után – vádemelés nélkül zártak le az ügyészek. A román bírák és ügyészek szakmai szervezete most kivizsgálást rendelt el azok ellen az ügyészek ellen, akik az alvilági vezetőként elhíresült Sandu Anghel priuszát évekig tisztán tartották.
Forrás: MTI/Origo.hu
Fotó: Alfahír.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS