2015 novemberétől új autót használhat az adatvédelmi hatóság elnöke, Péterfalvi Attila. A 14 millió 650 ezer forintért megvásárolt autóba számos luxus-kiegészítőt is rendelt a hatóság, így a nyugodt, biztonságos, egyben lendületes adatvédelmi hatósági munka immáron a közlekedés alatt is biztosított az elnök számára.
A finomcsiszolású alumínium díszítőelemek, a könnyűfém keréktárcsák, az M típusú bőrkormány és a sportülések lehetővé teszik majd a hatóság vezetője számára, hogy dinamikusan közlekedhessen, ha valamilyen fontos tárgyalás felé kell sietnie.
A gyors és hatékony megbeszélések feltételeit is sikeresen megteremtette a hatóság, elnöke számára, így a gépkocsiba kihangosító rendszer került bővített okostelefon kapcsolódási lehetőségekkel.
A nyugodt közlekedést a hangulatvilágítás, az antracit tetőkárpit és a hővédő üvegezés biztosítja, így nem kell majd attól tartanunk, hogy a hatóság elnöke például kimelegedetten érkezzen egy meetingre.
A parkolást is segíti majd a gépjármű, hiszen elektronikus parkolássegítő rendszer is került a kocsiba, így szerencsére a jövőben elkerülhető lesz az a malőr, amelyről tegnapelőtt tudósított a sajtó. Az adatvédelmi hatóság elnöke ugyanis két helyet foglalt el, állítása szerint azért, hogy a forgalmat ne akadályozza.
Ám arra is ügyelt már korábban a hatóság, hogy megismerhető legyen az autó használója, ugyanis három éve a hivatal gondoskodott arról, hogy a NAIH 1 jelzés kerüljön a gépkocsira, ennek a költsége akkor 435 ezer forint volt.
Forrás:atlatszo.hu/Fotó:Blikk.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS