A Népszava adta elő hangfelvételként Czibere Károly egy konferencián elhangzott előadását, melyben a volt emberi erőforrás államtitkár arról értekezik, hogy nemsokára 200-300 ezer ember fog hiányozni a szociális szférából. Ez a szám annyiban ijesztő, hogy a szociális szférában kevesebb mint 100 ezer ember dolgozik ma, így várhatóan mínuszba mennek, mint az orosz tankok.
A lap magát a felvételt nem tette közzé, így csak az ő beszámolójukra hagyatkozhatunk, és reménykedünk, hogy nem valami rosszindulatú félreértelmezésről van szó, esetleg direkt hamisításról. Czibere a Szociális Szakmai Közösség Egyesület szakmai konferenciáján elmondott beszédéből a Népszava azt emeli ki, hogy a kormány annyira tisztában van a pénz- és szakemberhiánnyal, és hogy a következő 8-10 évben körülbelül 200-300 ezerre teszi azt a munkaerőállományt, ami hiányozni fog a szociális területen.
A Népszava megszólaltatta Meleg Sándort, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnökét is, aki megerősítette az ágazati világvégét.
Az előadás tanulsága, hogy az ágazat vezetése és a hozzájuk közel állók teljesen tisztában vannak a borzalmas helyzettel. A munkaerő megtartása fenntartói ráfordítások nélkül nem lehetséges – de mi van akkor, ha nincs a fenntartónak erre pénze? A munkaerőhiányt jellemzi, hogy megjelentek a távol-keleti munkavállalók is a szociális gondozás területén”.
Nem eltagadva, hogy a szociális szférát nem veti fel a pénz, illetve azt sem, hogy az ott dolgozók többsége (már aki nem pedofílként próbál gyerekhez jutni) bőven megérdemelné jelenlegi fizetése többszörösét is, azért felmerül a kérdés, miért olyanok irányítják a területet, akik az ágazatban dolgozók számával sincsenek tisztában.
Gyuribá
2025-01-06 at 16:17
A hülye is látja, hogy hasít a gazdaság, csodás az oktatás, pazar a tömegközlekedés és világszínvonalú ez egészségügy!
Zoltán
2025-01-06 at 07:08
Szociális szférában dolgozok, valóban hatalmas a gond.Nálunk is rengeteg a betöltetlen állás, jellemzően ápolók hiányoznak ,mivel a kórházakban a többszörösét megkeresik. Én fogyatékkal élő fiatalokat gondozok adókedvezményt veszek igénybe, így 270-et keresek.
m
2025-01-05 at 10:53
Okoskodókból egyik oldalon sincs hiány, de az ellenzéknél erős a túlkínálat. Nm ők vannak hatalmon, nem az övék a pénz, paripa, fegyver – mard az okoskodás, hátha bedől nekik a hülye választó, akinek az emlékezete mint az aranyhalé. Szerintük.
khm
2025-01-05 at 10:05
“200-300 ezer ember fog hiányozni a szociális szférából”
Arra azért kíváncsi vagyok,hogy ebből mennyi embert dolgoztatnának? Ugyanis gyanítom,hogy vezetőből,meg alsegédvezetőből bőséges a felhozatal.
Klárika
2025-01-05 at 00:39
Az nem lehet a Nép Szava, hogy kilenc milliónyi lakósságnak 200-300 ezer szociális munkásra lenne szüksége. Pofátlan túlzás, hiszen ez azt jelentené, hogy a magyar népesség vigasztalanul degenerált.
Talpra magyar!
2025-01-04 at 21:04
Tiszás M. Péter szembe köpte a szülőket mert az mondta tehát tanácsolta nekik hogy hozzanak be maguknak külföldi gyerekeket. – Szerintem migráns gyerekekre gondolt.
János
2025-01-04 at 20:12
A Pravda több igazságot írt❗
😊😅😂
matrix
2025-01-04 at 17:47
Népszava Népszava Népszava -:)