Ahogy arról az MTI híre alapján a legtöbb portál beszámolt, megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét. A határozat szerint a választást a kampánytilalom megsértése, illetve a választás anyagi juttatással befolyásolása miatt meg kell ismételni, az új választás időpontját január 14-re tűzték ki. A szavazáson alulmaradt polgármesterjelölt, Iker Ibolya nyújtott be kifogást, amit a helyi bizottság elutasított, majd a területi befogadta. Ő egyébként a polgármester a településen 2014 óta, csak a testület feloszlatta magát szeptemberben, épp a szavazatvásárlós ügybe keveredett Bán előterjesztésére – írja az Index.
A TVB által megállapított tényállás szerint a választás napján a több szavazatot kapó jelölt, Bán István (független) tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított. A TVB tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak. Az egyik becsatolt bizonyíték szerint 212 pusztahencsei állampolgár nyilatkozott arról, hogy többüknek pénzt kínált a voksokért.
Bán papíron ugyan független volt, de maga a Momentum posztolta december 22-én, hogy Bán István a Momentum által támogatott jelölt volt. Iker Ibolya is függetlenként indult, de amellett, hogy nem győzte hangsúlyozni, mennyire bírja a megyei és országos vezetés bizalmát, a választás előtt a megyei kormánymegbízottal osztották a tűzifát a rászorulóknak a településen.
Bán és Iker között elég rossz a viszony, úgy tudjuk, több peres ügyük is van. Bán szerint Iker lezüllesztette a települést, Iker szerint Bán rágalmaz, lejárat.”
Bánt a Momentum “mosdatja”
A hír megjelenése után reagált a Momentum a Bán elleni vádakra, illetve a választási bizottság határozatára. Azt mondják, nem igaz, hogy Bán István ötezer forintot ajánlott volna a választóknak azért, hogy rá szavazzanak. Sőt, azt is írták, hogy:
a ‘bizonyíték’ néhány aláírója a hír megjelenése után megkeresett minket, hogy ők maguk sem tudták, hogy azt írják alá, hogy meg lettek vesztegetve, hiszen megvesztegetésre nem is került sor”.
Utóbbi kijelentésnél az egyelőre nem világos, hogy akkor mégis mit írtak alá, de az biztos, hogy 212 ember valamit aláírt, amiből a bizottság megfogalmazása szerint sem mindenki, hanem többen azt állították, hogy pénzt ajánlott nekik Bán. A választási bizottság határozatában név szerint csak két ember szerepelt, akik azt állították, hogy Bán pénzt ajánlott nekik. (A bizottság egyébként tegnap este még úgy tette ki a határozatot, hogy a nevek is szerepeltek, ezt azóta már kitakarták). Ketten úgy fogalmaztak, hogy amikor mentek a szavazóhelyiségbe, Bán odaszólt, hogy
van még ötezres… kértek ti is?”.
A Momentum most azt állítja, nem igazak a vádak, hozzáteszik
Iker Ibolyával szemben több eljárás is folyamatban van, többek között okirat-hamisítás miatt is, ezért érdemes a “bizonyítékot” fenntartásokkal kezelni”.
A Momentum reagált a másik vádra is, miszerint Bán a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított volna. Szerintük ez sem igaz, Bán beszélgetett két szimpatizánsával, amikor a szavazatszámláló bizottság elnöke megkérte őket, hogy beszélgessenek távolabb a szavazóhelyiségtől. Ennek a kérésnek pedig Bán István eleget is tett. A Momentum szerint Iker még a rendőröket is kihívta aznap Bánra. A Momentumtól az Index úgy tudja:
Bán István felülvizsgálattal él a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság döntése ellen és bírósági úton megtámadja azt”.
Index; Fotó: Mandiner (Középen, a Momentum pártelit ölelésében: Bán István.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS