Váratlanul lemondott a Vatikán szóvivője, az amerikai Greg Burke és helyettese, a spanyol Paloma García Ovejero, két héttel azután, hogy Ferenc pápa egy olasz újságírót, személyes jó barátját, Andrea Torniellit nevezte ki a vatikáni médiumok szerkesztőségi igazgatójának. A pápa hétfőn elfogadta a lemondásukat, és ügyvivő szóvivőt nevezett ki.
Paloma és én január 1-i hatállyal lemondtunk. A vatikáni kommunikáció ezen átmeneti szakaszában úgy véljük, hogy jobb, ha a Szentatya teljesen szabadon állíthatja össze az új csapatot
– írta Twitter-üzenetében Burke. Az 59 éves Burke, a Fox News amerikai televízió volt római riportere 2012-ben került a Vatikánba a Pápai Államtitkárság tanácsadójaként és 2015-ben lett az olasz jezsuita Federico Lombardi akkori szóvivő helyettese, majd 2016-ban lett szóvivő. Az Opus Dei konzervatív katolikus szervezet tagja.
Az Opus Dei tagja volt a spanyol Joaquín Navarro Valls, II. János Pál pápa kommunikációs igazgatója is. A 43 éves Ovejero a Cadena COPE spanyol rádió egykori vatikáni tudósítója volt korábban. A Vatikán közleménye szerint várhatóan a Torniellihez közelállónak tartott Alessandro Gisotti, a Vatikáni Rádió volt munkatársa lesz az ideiglenes szóvivő. A pápa két hete menesztette a l’Osservatore Romano vatikáni napilap főszerkesztőjét, és Tornelli személyében új, valamennyi vatikáni média tartalmáért felelős szerkesztőségi igazgatót nevezett ki.
MTI; Vezető kép: Christian Today
Facebook
Twitter
YouTube
RSS