A magyar vidék és az itt élő emberek a magyarság és a magyar szellem értékének őrzői – jelentette ki az igazságügyi miniszter szombaton Nyíriben, a zempléni település megújult művelődési házának átadóünnepségén.
Varga Judit kiemelte: amikor a mai “globális zűrzavarban” az ember nyugalomra vágyik, hazamenekül. Mindenkinek szüksége van egy helyre, ahol békére és menedékre lel, sokan ezt a magyar vidékben találják meg – tette hozzá. A kormánynak ezért fontos, hogy óvja, védje a magyar vidék településeit a világ káros hatásaitól, ugyanakkor törekszik arra, hogy az aprófalvakat felzárkóztassa a jelenkor infrastrukturális és technikai elvárásaihoz – húzta alá a tárcavezető, hozzáfűzve, a cél tehát kettős: a vidék modernizációja és értékeinek megőrzése. Varga Judit rámutatott: Magyarország nem csupán a Nobel-díjasok és az olimpiai aranyérmesek számában különleges, de abban is, hogy a 3200 település több mint a fele ezer alatti lélekszámú:
Ez a sajátosság sajátos kormányzati gondolkodást igényel, mely közel áll a jelenlegi kabinet szívéhez, amelynek politikája a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend pillérein nyugszik és az Isten, haza, család hármasát tekinti legfőbb vezérlő csillagának. A magyar kormány abban hisz, hogy Isten mindenki felett áll, hazánkat mindennél jobban szereti, a család pedig maga az otthon
– fogalmazott. A miniszter kiemelte: a vidék nyugodt erejében van a magyar jövő kulcsa is, ezért legyünk büszkék településeinkre, őrizzük meg ezt a józanságot és “ne hagyjuk, hogy a világ káosza elhomályosítsa tekintetünket”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vidéki lét sok áldozatot követel, de ezek a tapasztalatok tartják meg a vidéki közösségek józanságát.
Így az itt élők talán az európai parlamentről szóló híreket is jobban helyén tudják kezelni: azét a testületét, melyet éppen egy hatalmas korrupciós hullám temet maga alá
– jegyezte meg. A világ a bizonytalanságok korát éli, az elmúlt 15-20 évben az unió is válságból válságba bukdácsol, a közvetlen szomszédunkban pedig háború dúl. A háborúra adott elhibázott európai válaszok, a szankciók soha nem látott méretű inflációt és energiaellátási bizonytalanságot hoztak – mondta.
Az utóbbi időben talán az osztrákokkal együtt a magyar kormány mondja csak, hogy a béke az egyetlen, mely megoldást nyújt a jelenlegi válsághelyzetre
– hangoztatta. Varga Judit kitért arra is, hogy számos nehézség övezte azt az öt hónapos munkát, amely az unióval egy tisztességes, konstruktív párbeszéd keretében kialkudott feltételek maradéktalan teljesítéséről szólt. A kormány eközben is azokért a magyar emberekért dolgozott, akiknek jogosan jár az uniós forrás, ami hozzájárulhat életminőségük javításához, közösségeik erősítéséhez és településeik fejlődéséhez – jelentette ki.
A munka eredményeként pedig szép karácsony elé nézhetünk, hiszen megtörtént a megállapodás Brüsszellel
– fűzte hozzá. A tárcavezető ígéretet tett arra, hogy a kabinet a jövőben is minden eszközzel segíti a magyar vidék népességmegtartó erejének növelését, ahogyan segítséget nyújtott a nyíri művelődési ház felújításához is.
Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: Nyíritől száz kilométerre háború zajlik és képletesen háborús viszonyok jellemzik az Európai Uniót is. Eközben ez a település “a béke szigete, ahol az embereknek van mondani és imádkozni valójuk” – mutatott rá.
A kormány számára a vidék Magyarország megtartó ereje és hátországa ezekben a háborús időkben, Nyíri pedig mintát ad és azt üzeni: a magyar vidékért érdemes dolgozni. Itt olyan emberek laknak, akik megbecsülik azt a környezetet, ahol élnek és tesznek is érte
– jegyezte meg, emlékeztetve: a Magyar Falu Programon belül az elmúlt két évben csaknem 3 milliárd forintot fordíthattak fejlesztésre a hazai kistelepülések. Az erre felhasznált uniós támogatás kézzel fogható és azt mutatja: Magyarország a kevésből is képes sokat teremteni.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kijelentette: a magyar kultúra nem luxuscikk, hanem az “alapcsomag része”. Ezt háborús időkben is tudatosítani kell.
Ilyenkor hajlamosak vagyunk hátrébb sorolni a kultúrát, ám ezt nem szabad megengedni, mert a kultúra életben tartja a közösséget, az embert
– mondta, jelezve: a kormány ezt felismerve a nehéz körülmények ellenére értékes karácsonyi ajándékot adott a művelődési ház felújításával az itt élőknek. Orbán József, Nyíri független polgármestere elmondta: három év alatt a település központjában az önkormányzati tulajdonú épületek teljesen megújultak. Ennek a folyamatnak záróakkordja a művelődési ház rendbetétele, ami energetikai korszerűsítést is magában foglalt. A fejlesztéseknek köszönhetően ma már napenergiával fűtik a polgármesteri hivatalt, míg a művelődési házban az áramellátást és a fűtést is napelemes rendszer biztosítja – tájékoztatott, megjegyezve: mindez komoly megtakarítást jelent az önkormányzatnak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS