A védekezés legfontosabb aspektusát jelentik a korlátozó intézkedések, rendelkezésre áll minden védőfelszerelés, de az egészségügyet nem lehet túlterhelni, az ott dolgozókat kímélnünk kell, ők vannak most a frontvonalban – mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.
Varga Judit szerint a korlátozó intézkedésekkel lassítani lehet a járvány terjedését annak érdekében, hogy ne terheljék túl az egészségügyi rendszer kapacitásait, főleg a humánerő-kapacitásokat. A veszélyhelyzet meghosszabbításával összefüggésben azt mondta: természetes dolog kellene, hogy legyen, hogy egy veszélyhelyzetben az ellenzék támogatja a nemzeti erőfeszítéseket; ennek most azért van hírértéke, mert van egy nagyon rossz tavaszi tapasztalat. A miniszter úgy véli, a természetes az, ha veszélyhelyzetben mindenki összefog, félreteszi a napi politikai vitákat és arra koncentrál, hogy az emberek élete, egészsége ne legyen veszélyben, Varga Judit megköszönte az ellenzék képviselőinek, hogy a veszélyhelyzet 90 napos hosszabbítását ezúttal támogatták, és a tavasszal ellentétben ezúttal felismerték végre a történelmi pillanatot. Egyúttal azt kérte tőlük, hogy legyenek türelmesek, és rosszhiszemű kommunikációval, álhírekkel ne gyengítsék és ne támadják a védekezési intézkedéseket.
Az állampolgároknak most nagyon sok korlátozó intézkedést kell elviselniük, és a legfontosabb, hogy mindenki a védekezésre tudjon koncentrálni
– szögezte le. Varga Judit szerint szükség van arra, hogy mindenki fegyelmezett legyen, ebben pedig nagy politikai felelőssége van az ellenzéknek is. Kitért arra is, hogy felállt újra a rendkívüli jogrendi akciócsoport, amely a tavasz folyamán egy nagyon jól bevált munkamódszerrel tudott dolgozni, rendszeresen fogadták a társadalom, szervezetek visszajelzéseit. Az alaptörvény frissen kezdeményezett módosításáról azt mondta: annak preambuluma rögzíti, hogy a családok legmagasabb szintű védelmét kell biztosítani.
Olyan időket élünk meg, ahol ez az alaptörvényi védelem további megerősítésre szorul
– fogalmazott, és előrevetítette: alacsonyabb rendű jogszabályokban is leképezik ezt. Felhívta a figyelmet arra, hogy tárcája hatáskörébe tartozik a folyamatos hatályosulási vizsgálat; ennek során jutottak arra, hogy szükséges a módosítás. A keresztény kultúrával kapcsolatos passzussal összefüggésben azt hangsúlyozta, a kultúrán van a hangsúly; ez azt a kulturális, történelmi hagyományrendszert, identitást takarja, amire Európa is épült.
Ennek deklarálása szükségessé vált a mai világban
– mondta Varga Judit.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS