Vajon miért félnek a jogállamiság és demokrácia nyugat-európai “bajnokai” a nyilvánosságtól? – tette fel a kérdést kedden hivatalos Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter. Varga Judit arra reagált, hogy tájékoztatása szerint csak Lengyelország támogatta kedden Luxembourgban azt a magyar javaslatot, hogy az átláthatóság és a valódi demokrácia jegyében legyen minden európai polgár által követhető a 27 tagállam uniós miniszterének eszmecseréje az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről.
Vajon miért nem merik a saját polgáraik előtt nyilvánosan elmondani az Európai Bizottság elhíresült jogállamisági jelentéséről az álláspontjukat?
– kérdezte.
Varga Judit ismertette: a tanács eljárási szabályai szerint 20 tagállam támogatása esetén lehetett volna a napirendi pont nyilvánosan is követhető.
Ehelyett jelenleg zárt ajtók mögött vitázunk sajtószabadságról, átlátható működésről és persze a Vera Jourová felügyelete alatt összeállított és a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott 11 civil szervezet megállapításain alapuló, Magyarország kapcsán abszurd és téves megállapításokat tartalmazó jogállamisági jelentésről
– írta.
Hozzátette: szívesen megkérdezte volna nyilvánosság előtt, hogy az Európai Bizottság a jelentés összeállításakor miért hagyta figyelmen kívül a magyar kormány által készített összefoglalókat, háttéranyagokat.
Jó lett volna, ha Vera Jourová bizottsági alelnök a nyilvánosság előtt tud számot adni a Magyarországot és a magyar embereket támadó szavairól, és arról is beszámolhatott volna, hogy valóban háromnaponta egyeztet-e informálisan Donáth Anna momentumos EP-képviselővel.
És ha igen, akkor miért nyilatkozta pár napja egy cseh napilapban, hogy nem egyeztetett a magyar ellenzékkel
– sorolta az igazságügyi miniszter.
Meglátása szerint arra a kérdésre is választ vártak volna a magyar emberek, miért van az, hogy ami az Európai Bizottság szerint Magyarország esetében “jogállamisági kockázat”, az más tagállamok esetében teljesen rendben van. Emellett még sok kérdést kellett volna a magyar és a teljes európai nyilvánosság előtt megválaszolnia a jogállamisági jelentéssel kapcsolatban az Európai Bizottságnak és a “Magyarországot előszeretettel kritizáló tagállamoknak” – írta.
Hozzátette: úgy tűnik,
a bátorságuk csak odáig terjed, hogy a jogállamiságot költségvetési zsarolásra használják és előre megírt és a nyugat-európai fősodratú liberális médiában és azok magyar leányvállalatainál terített, rég lejárt panelekkel támadják Magyarországot és Lengyelországot.
Forrás: MTI/Facebook/Fotó: Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS