Varga Judit igazságügyi miniszter is veszélyesnek találtatott a Facebook demokratikus őrei számára. A hét elején a politikus észrevette, hogy bejegyzései a közösségi oldalakon sokkal kevesebb emberhez jutnak el, ami előrevetíti azt a kérdést, hogy a jobboldalnak a 2022-es parlamenti választáson nemcsak egy összeboruló ellenzékkel, hanem egy online cenzúrával és a teljes elhallgattatás lehetőségével is szembe kell-e néznie.
Íme, Varga Judit posztja:
Önök hisznek a véletlenekben?
1) Hétfő reggel arról írtam Facebook bejegyzést, hogy a közösségi média aktivitásnak kiemelt szerepe lehet a 2022-es választás során, hiszen az online platformokon keresztül a politikusok közvetlenül, jelentős számú választóhoz eljutnak. Megjegyeztem továbbá, hogy a konzervatív oldal ugyan sokat fejlődött e téren, de nem dőlhetünk hátra, sok még a teendő.
2) Láss csodát: ezen bejegyzésem után pár órával a Facebook (annak senki által nem ismert kezelői) előzetes értesítés és indokolás nélkül úgy állította át a hivatalos Facebook fiókommal kapcsolatos algoritmusokat, hogy ezzel a korábbiakhoz képest töredékére (negyedére-ötödére) esett vissza a bejegyzéseim elérése, ami egyet jelent azzal, hogy az általam fontosnak tartott politikai üzenetek is jóval kevesebb emberhez jutnak el ezen a csatornán.
3) Nagyon nincs rendben, hogy az életünk minden szegmensét behálózó közösségi médiumok indokolás nélkül, vagy ellenőrizhetetlen indokolással, érdemi, gyors és valódi jogorvoslati lehetőség nélkül akár közszereplőknek, akár vállalkozásoknak, akár magánembereknek letiltsák az oldalát, korlátozzák annak elérését vagy visszautasítsák az oldal felhasználója által megrendelt hirdetéseket.
4) Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy képesek leszünk-e uralni a technológiát vagy a technológia és a mögötte álló szereplők uralják majd az életünket és gyerekeink életét. Azért hoztuk létre az Igazságügyi Minisztériumban a Digitális Szabadság Bizottságot, hogy minden az online/digitális térben tapasztalható kérdést, anomáliát megvizsgáljunk és szükség esetén javaslatot tegyünk a jogszabályi környezet megváltoztatására az adatvédelem, a személyiségi jogok, gyermekeink védelme, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a fogyasztóvédelem, a nemzetbiztonság, a versenyjog és a fair adófizetés terén. Van teendő tehát bőven.
5) Ahogy azt mindenki látja, a kérdés rendkívül összetett és érzékeny is, de nem bújhatunk el a feladat elől, mert ez az a terület, amely a saját, valamint gyerekeink és unokáink életét is érinti.
6) Látjuk mi történik a világban, látjuk, hogy a globális techcégek mögötti erőcsoportok akár választásokat is képesek eldönteni. Nem szabad naivnak lennünk, minden eshetőségre fel kell készülni, és átláthatóvá kell tenni ezen globális cégek működését és döntéseit. A munkát folytatjuk!
Addig is várom a Facebook magyarországi kezelőinek mielőbbi tájékoztatását, hogy milyen indokok alapján, milyen időtávra korlátozzák a fiókom elérését, valamint, hogy erről miért felejtettek el tájékoztatni, és vajon rendszeresen megteszik-e ezt a magyar politikai élet szereplőivel.
Forrás/fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS