A bankok nem oldották meg a devizahiteles problémát, ezért a kormány fogja. Lesz ingyenes készpénzfelvétel, a húsáfa és a luxusáfa viszont még nem dőlt el – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön ismertette a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos újabb fejleményeket.
A bankoknak adott november elsejei határidő vészesen közeleg, és az eddigi visszajelzések alapján ezt az időt a bankok nem használták fel a devizahiteles helyzet megoldására – mondta kérdésre válaszolva Varga Mihály csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Ezért a nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint a minisztérium gőzerővel dolgozik, és elő fogja készíteni a javaslatokat. Arra látnak lehetőséget, amely nem azonnali megoldást jelent, hanem széthúzza a probléma kezelését – mondta Varga, és kérdésre válaszolva elismerte azt is, hogy a megoldások között az árfolyamgátból is kiindulhatnak. Emellett azt is mondta, folyamatosan egyeztetnek a Magyar Nemzeti Bankkal, és a jövő szerdai kormányülés már érdemben tud majd foglalkozni a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslataival.
Lesz ingyenes készpénzfelvétel
A kormány támogatja a Fidesz-frakció kezdeményezését, hogy havi két készpénzfelvétel ingyenes legyen. Jelenleg az NGM is részt vesz a javaslat kidolgozásában, és a frakció fogja benyújtani a parlamentnek – mondta Varga Mihály. Ezzel szintén jövő héten foglalkozik a kormány.
A húsáfára és a luxusáfára vonatkozó javaslatot nem nyújtották be, ezeknek az egyeztetése még tart, és elképzelhető, hogy a későbbiekben a parlament részéről merül fel a benyújtásuk.
Stabilitás és családtámogatás
A nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban megismételte a költségvetési vitát indító expozéjában mondottakat. A miniszter szerint a kormány úgy készítette el a büdzsét, hogy annak középpontjában a pénzügyi stabilitás és a családok támogatása áll. A költségvetés tervezésekor abból indultak ki, hogy jövőre 2 százalékkal nő a gazdaság, 2,4 százalékos infláció, és 2,9 százalék lesz a hiány.
A kiemelt cél a családok támogatása és a gyermekvállalás elősegítésre. A családi adókedvezmény kiterjesztése 260 ezer család jövedelmét növeli. Emellett új elemként a diákkedvezményt is bevezetik, melyre 4 milliárd forintot költ a kormány. Ebben részlegesen elengedik a diákhitelt azoknak a főiskolásoknak, egyetemistáknak, aki gyermeket vállalnak.
A nyugdíjak megőrzik reálértéküket – mondta Varga Mihály. A pedagógus-béremelés is megvalósul, erre 153 milliárd forint áll rendelkezésre, és 160 ezer pedagógus részesül belőle. A közfoglalkoztatás bővítésére 30 milliárd forinttal többet költ a kormány, mint idén, és a kibővített program idén november elsejétől 2014. április elsejéig tart majd. Az európai uniós források felhasználása hatékonyabb lesz – sorolta a nemzetgazdasági miniszter.
Forrás: hvg.hu
Fotó: hvg.hu/Túry Gergely
Facebook
Twitter
YouTube
RSS