
A nyertes magyar tulajdonú vállalatok jelentik a kitörést Magyarországnak a duális gazdaság csapdájából – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában.
A tárcavezető Az évtized nyertesei – Kiút a duális gazdaság csapdájából címmel megtartott előadásában kiemelte: a magyar gazdaság képes a csapdahelyzet elkerülésére. Hozzátette: az ország 1995 óta jelentős előrelépést tett a versenyképesség területén, a világ egyik legkomplexebb gazdasága az összetettségi mutatók alapján, számos iparág, így az élelmiszeripar, mezőgazdaság, járműipar, a feldolgozóipar hajtja.
A duális gazdaságot a multinacionális vállalatok jelentős piaci erőfölénye, a hazai tulajdonú beszállítók alacsony aránya, alacsony hatékonyságú magyar szereplők és gyenge versenyképesség jellemzi. A magyar gazdaság képes ennek a csapdahelyzetnek az elkerülésére
– húzta alá a pénzügyminiszter. Elmondta, hogy a tárca megbízásából ezer céget vizsgáltak egy kutatásban, miszerint a kkv-k között széles kör képes felvenni a versenyt regionálisan, innovatívak, nagy növekedési potenciállal rendelkeznek.
Az úgynevezett “nyertes cégek” kiemelkedő növekedést értek el: a kutatás alapján 2016–2020 között 345 százalékos árbevétel-növekedést. Az ígéretes cégek beruházási tevékenysége kimagasló: a megkérdezett vállalatok 82 százaléka vett már részt pályázaton, 70 százaléka vesz igénybe pályázati tanácsadót, 64 százalékának pozitív tapasztalata volt a pályázatokról, valamint 54 százaléka venne fel hitelt pályázatokhoz
– sorolta. A kutatás elemzői az ígéretes vállalkozások nehézségei között a generációváltást, a külső nyomást és a munkaerőpiaci nehézségeket említették. Varga Mihály arra is kitért, hogy a nyertesek új technológiákba és képzésekbe fektetnek, keresik az exportlehetőségeket. Ezeknek a cégeknek a kétharmada alkalmaz dedikált, speciálisan képzett munkaerőt innovációra és exportfejlesztésre, szoros kapcsolatot ápolnak az egyetemekkel. A nyertes cégek megfizetik a tudást: az egy főre jutó személyi jellegű ráfordítás meghaladta a 948 ezer forintot 2023 január–augusztusban.
A további fejlődés alapja, hogy ezek a hazai tulajdonú nyertes cégek jelentik a kitörést a duális gazdaság csapdájából. A fejlődést segítheti a vállalatok és egyetemek összekapcsolása a K+F területén, a beruházás- és növekedésösztönző, kedvező kamatozású hitel- és tőkekonstrukciók, a szakképzés és duális képzés erősítése, valamint a technológiaváltást segítő rugalmas felnőttképzési programok
– összegezte a tárcavezető.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Solaris
2023-12-05 at 10:41
Aki nemrég lakást adott el, szép nyereséget zsebelt be.
A vásárlók nagy része hiteles.
A megvásárolt ingatlan legkevesebb másfélszeresét fizeti ki,
ha bírja.
A végrehajtómaffia kitűnően teljesít, valakik továbbra is
magán (ner) kézben akarják tartani.
A minimum az lenne, hogy a végrehajtott lakások állami kézben
maradjanak.
Esetleg a volt tulaj maradhatna bérlőként.
Persze tudom, eztetet már nem tudja a “mesterséges intelligencia, 5g,
digitális államreform kezelni…
Orientál
2023-11-26 at 16:54
notax2023-11-15 at 12:30 Ja bezzeg több mint 10%-kal nőtt az önálló lakással házzal rendelkező családok száma. Ezért aztán miért miért vagy hazug Gyurcsány klón ? Manapság az o gond hogy erősen megtorpant a lakások házak vásárlása iránti kedv és ez miatt is a kormány jelentősen emelte az állami támogatásokat a családok házvásárlásuk felé.
notax
2023-11-15 at 12:30
Ez mind szép Miniszter Úr, de ehhez az kellene, hogy alaposan csökkentsék a vállalkozások adóterheit, hogy minél többet tudjanak beruházni, fejleszteni, és nem utolsósorban többet tudjanak fizetni az alkalmazottaiknak, hogy megtartsák őket. Higyje el, az Állam adóbevételei is megnőnének ezzel a nagyobb forgalom miatt. Sok példa van már erre. De ha megfojtják a vállalkozásokat adókkal, akkor várhatják a csodát, csak a fekete gazdaság fog nőni.
Ezen felül drasztikusan csökkentsék a bürokráciát, és ne kínozzák a vállalkozásokat mindenféle felesleges adminisztrációval. Az államapparátus ne szívja a vállalkozások vérét.