A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára – erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóban.
Varga Mihály elmondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra.
A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat
– fogalmazott a miniszter.
Jó hír – tette hozzá -, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz.
A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt. “A nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emeltük, reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javítottuk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti” – mondta Varga Mihály.
Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy “Magyarország polgárai hálával tartoznak idős honfitársainknak. Ők teremtették meg azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezhetünk. Nélkülözhetetlen a tudásuk és a bölcsességük.
Kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért és megvédjük juttatásaikat
– hangoztatta a miniszterelnök főtanácsadója.
A mai háborús időkben még fontosabb hogy biztonságban tudjuk szeretteinket, ezért indítottuk el az ingyenes Gondosóra-programot, amely eddig több mint 10 ezer életet mentett meg. Egyebek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazin legújabb számában
– tette hozzá.
A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára
– mondta Nyitrai Zsolt.
MTI; Fotó:
Talpra magyar!
2024-04-28 at 18:13
Sajnos a 2002-től az mszp-s szdsz-es Medgyessyék Gyurcsányék a Bajnai miniszterükkel együtt annyira szétlopták csődbe a hazánkat hogy Gyurcsány el is vette a 13-ik havi nyugdíj pénzt a nyugdíjasoktól és a közalkalmazott 13. havi fizetésüket a közalkalmazottaktól na ezért se kell csodálkozni a balliberális zöld Gyurcsányékon ha rengeteg 100ezer idegen élősködő migránst akarnak ránk telepíteni.
Ancsin Attila
2024-04-28 at 14:24
Üzenem az összes gyurcsány/magyar petike/ivadéknak:kapjátok be,de az egymásét!
huda
2024-04-28 at 14:00
A kis t napi szintű szarkeverő !
khm
2024-04-28 at 13:01
t azaz takony!
te melyik talponállóból ugatsz ide? Már régen fel kellett volna keresd az anyádat a kamionparkolóban. Tudod,akitől sok kis testvéred legyen,és te legyél az apjuk.
t
2024-04-28 at 12:36
Győzi18
Főnitek hinti az igét a romkocsmából
gyozo2018
2024-04-28 at 12:22
Na, megjelent a romkocsma kommandó.
:DDD
Harakiri Geri legyen veletek!
t
2024-04-28 at 12:12
Jön a választás, biztos kifacsarni magukból valamit, valszeg hitelből, mert anélkül nem szokták.
Maik
2024-04-28 at 11:49
@ Nyuggerboomer2024
Nyugdíjprémium nem azért nincs, mert a gazdasági növekedés alacsony, hanem mert nyudíjemelés mértéke meghaladta az inflációt és ez eleve így van leszabályozva.
A 13. havi meg februárban már a 2024-es emelt nyugdíjjal megegyező összegnek megfelelő érkezett, a következő alkalomra pedig 100 milliárddal több van rá előirányozva. Plusz nem csak nyugdíjra jogosultak kapnak 13. havit, hanem még vagy 20 más ellátásban részesülők körére is kiterjesztették.
Nyuggerboomer
2024-04-28 at 11:16
Aha. Nyugdíjprémium már tavaly sem volt. Idén biztosan nem lesz, hiszen arra, hogy a gazdasági növekedés üteme akár csak meg is közelítse a nyugdíjprémium kifizetésének kritériumait, esély sincsen.
Jövőre – ebben biztos vagyok – jön majd a szöveg, hogy bocsi, mostmár a 13. havi nyugdíjat sem tudjuk kifizetni, jó esetben odalöknek majd – MAXIMUM!! – félhavi alamizsnát, hogy befogják az emberek száját.
Realista economista
2024-04-28 at 11:14
Aha. Nyugdíjprémium már tavaly sem volt. Idén biztosan nem lesz, hiszen arra, hogy a gazdasági növekedés üteme akár csak meg is közelítse a nyugdíjprémium kifizetésének kritériumait, esély sincsen.
Jövőre – ebben biztos vagyok – jön majd a szöveg, hogy bocsi, mostmár a 13. havi nyugdíjat sem tudjuk kifizetni, jó esetben odalöknek majd – MAXIMUM!! – félhavi alamizsnát, hogy befogják az emberek száját.
Esetleg 2026-ra, mint választási évre, osztogatnak majd újra, de ki fogja ezt komolyan venni akkor???
t
2024-04-28 at 10:29
Misi
Csak nehogy úgy járj mint az 50%-os üzemanyagadó megmagyarázásával, ahol fogalmad sem volt hogy hány fajta adó terheli.