Egy hónap után a végéhez közeledik az egészségügyi dolgozók tömeges, kampányszerű oltása. A Dél-pesti Centrumkórházban már több, mint kilencezren kapták meg a Pfizer–BioNTech-vakcina első vagy mindkét adagját, súlyos mellékhatást azonban még senkinél nem tapasztaltak – tudatta a Magyar Nemzettel az intézmény oltóközpontjának szakmai vezetője. Kulcsár Andrea védőoltási szaktanácsadó úgy véli, bűnt követ el az, aki – bár megtehetné – nem él az immunizáció lehetőségével, hiszen nem csupán a saját, de mások életét is megmenthetjük azzal, ha megelőzzük a betegséget.
A program elején nem volt túl nagy az oltási hajlandóság az egészségügyi dolgozók körében, bár jól tudják, hogy a Covidot, ezt a kiszámíthatatlan és gyakran rendkívül súlyos lefolyású betegséget jobb megúszni, mint elszenvedni. Eleinte csak a nagyon lelkes kollégák jöttek, ám ahogy múlt az idő, egyre többen belátták, hogy mind Magyarországon, mind világszerte jók a tapasztalatok, ezért kedvet kaptak a vakcinációhoz
– árulta el a kezdetekről Kulcsár Andrea. A Dél-pesti Centrumkórház (DPC) oltóközpontjának szakmai vezetője kiemelte: december 26-a óta a hét minden napján, napi 12 órában várják az oltást kérőket; jelenleg a kórház két oltópontján átlagban napi hatszáz személyt oltanak be. A szakember elmondta, hogy január végéig több, mint kilencezer egészségügyi vagy egészségügyben dolgozó vette fel náluk a vakcinát, ám súlyos mellékhatást egyetlen esetben sem tapasztaltak.
Az oltást követően, 72 órán belül bárkinél jelentkezhet helyi fájdalom, bőrpír, duzzanat, fejfájás, hőemelkedés, ízületi vagy izomfájdalom, fáradtságérzés. Ezek az immunválasz tünetei
– tudatta, hozzátéve: ritkán, de előfordul olyan eset, hogy az oltási reakció igen heves. Ez főként a második oltás után jelentkezhet, ám ezek a tünetek sem járnak egészségkárosodással, és néhány nap után nyom nélkül eltűnnek.
Az immunválasz bőrtünetekkel, például csalánkiütéssel is járhat. Több ilyen páciensünk volt, ők rövid gyógyszeres kezelést követően tünetmentessé váltak, és többségük már a vakcina második dózisát is megkapta. Eddig ezek voltak a legsúlyosabb oltási szövődmények, ennél komolyabb mellékhatások nem fordultak elő
– jegyezte meg. Kulcsár Andrea kitért rá, hogy hetente tartanak oktatást az oltási programban részt vevő munkatársaiknak arról, hogy miként tudják megkülönböztetni a szimptómákat, és mit kell tenniük akkor, ha mégis súlyosabb reakció vagy rosszullét jelentkezik.
Az anafilaxiás sokk (a szervezetnek az allergének által kiváltott súlyos reakciója) kezdeti tüneteit ugyanis könnyen össze lehet téveszteni a pánikreakcióval, amit akár a tűtől vagy magától az oltási procedúrától való félelem is kiválthat
– árulta el a védőoltási szaktanácsadó a Magyar Nemzetnek. Beszélt arról is, hogy sokan a post hoc ergo propter hoc (utána, tehát miatta) elv alapján minden egészségügyi panaszukat, ami az immunizáció után következik be, az oltásnak tulajdonítják. Pedig legtöbbször nincs ok-okozati összefüggés, csupán egymást követő eseményekről van szó.
Ha valakinek a szokásos oltási reakciótól eltérő, figyelemfelkeltő tünete jelentkezik, akkor a kivizsgálását, értékelését az oltástól függetlenül kell végezni. Nem szabad úgy közelítenünk a problémához, hogy az mindenképpen az oltás miatt van, mert fontos differenciáldiagnosztikai tévedéseket követhetünk el, és a valódi okra nem derül fény
– magyarázta. Az oltóközpont-vezető szerint azért is fontos a végére járni annak, hogy az a reakció, amit az első vakcinadózis felvétele után a szervezet produkált, jár-e egészségkárosodással, mert ez meghatározza azt is, hogy az illető megkaphatja-e a második oltását. A főorvos elmondta, hogy az elmúlt egy hónap rengeteg tapasztalattal szolgált számukra, több munkafolyamatot is sikerült leegyszerűsíteniük annak érdekében, hogy a vakcináció zökkenőmentességére koncentrálhassanak, azaz minél rövidebb idő alatt minél több embert biztonságosan beolthassanak.
Nagy probléma, hogy az oltási program nagyon sok adminisztrációval jár
– jegyezte meg. Hozzáfűzte: ez azonban szükséges, sőt, nélkülözhetetlen, mivel a későbbiekben ezen adatok alapján készülhetnek majd fontos orvosi és statisztikai elemzések, illetve a beoltottak utánkövetése is csak így biztosítható. A szakember kiemelte a hozzájuk vezényelt katonák közreműködését, akik – mint fogalmazott – nemcsak a szervezési feladatokban és a páciensek irányításában nyújtanak óriási segítséget, hanem puszta jelenlétükkel a rendet és fegyelmet is biztosítják az oltópontokon. A Magyar Nemzet vírustagadókra és oltásszkeptikusokra vonatkozó kérdésére Kulcsár Andrea úgy válaszolt: a vírustagadókkal nem tud mit kezdeni, velük nem is akar foglalkozni.
Az oltóanyagokkal kapcsolatos bizalmatlanság pedig egyidős a vakcináció felfedezésével, és például a kanyaró, a gennyes agyhártyagyulladás vagy a bárányhimlő elleni vakcinák esetében is tapasztalhatjuk. Felhívnám a figyelmét azoknak, akik azért nem akarják beoltatni magukat, mert attól tartanak, hogy az oltás évek vagy évtizedek múlva valamilyen problémát okozhat, hogy most életeket menthetünk – talán pont a kétkedőét – azzal, ha megelőzzük a betegséget. Amikor még nem volt kötelező a bárányhimlő elleni védőoltás, minden olyan szülő, akinek a gyermeke ezzel a betegséggel került a kórházba, nagyon bánta, hogy nem adatta be az oltást. Úgy gondolom, ha egy védőoltás által bármely fertőző betegség megelőzhető, és ennek ellenére valaki nem él a lehetőséggel, az bűnt követ el maga és a környezete ellen
– érvelt az oltási szakértő. A főorvos úgy véli, hogy a korábban kifejlesztett technológia újszerű felhasználásával született, úgynevezett adenovírus-vektorvakcinák, mint a Szputnyik V oltóanyag és az AstraZeneca készítménye, valamint a kínai, tradicionális módszerrel készült inaktiváltvírus-vakcinák hozzáférésével az oltások számát gyorsabban és hatékonyabban lehet majd növelni. Hozzátette: az oltásokat követően az oltottjaik között is előfordult fertőződés, ám a megbetegedések lefolyása nem volt súlyos, legtöbbször tünetmentesen zajlott.
Az immunizáció soha nem jelenthet teljes védettséget mindenkinél, az immunválaszhoz pedig idő kell, a vizsgálatok alapján elvárható eredményt a második oltás után legalább egy hét elteltével érhetünk el. Fontos, hogy az oltás után is betartsuk a járványügyi szabályokat, viseljünk maszkot, tartsuk be a távolságot és használjunk gyakorta fertőtlenítőt
– hangsúlyozta a DPC oltóközpontjának szakmai vezetője.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS