Rasszizmust és tiszteletlenséget emleget Özil, és lemondta a német válogatottságot. A világbajnok klasszis szerint az ő szíve német és török is, nem érti, miért lett ez probléma. Erdogannal csak azért pózolt, mert szereti Törökországot, és szerinte méltatlanul elbánt bele a német média. A Bayern elnöke kikelt Özil ellen, szerinte végig alibizett, és sportszakmai szempontból jól jár a német válogatott.
Csupán Törökország iránti tisztelete miatt pózolt együtt Erdogannal – erre jutott Mesüt Özil, aki a hosszú hallgatás és nyaralás után végre hajlandó volt nyilatkozni a német futball tavaszi-nyári botrányáról. Özil vasárnap három nyílt levelet jelentetett meg a közösségi oldalán (tehát nem állt szóba sem a német újságírókkal, sem a szurkolókkal), az elsőben magyarázkodott, a másodikban a német médiát támadta, a harmadikban lemondta a német válogatottságot. Özil azt írta: két szíve van, az egyik török, a másik német.
„Ahogy sok más embernek, úgy az én származásom is nem csak egy országot érint” – fogalmazott. „Németországban nőttem fel, a családom gyökerei azonban Törökországban vannak.
Két szívem van: egy német és egy török. Gyerekkoromban édesanyám arra tanított, mindig tiszteljek másokat és sohase feledjem el, honnan jöttem. Ezek azok az értékek, amiket a mai napig vallok.
Májusban találkoztam Erdogan elnökkel Londonban, egy jótékonysági és nevelési eseményen. […] Számomra az Erdogannal készített fotó nem a politikáról vagy a választásokról szólt, hanem arról, hogy tisztelem a legmagasabb tisztséget a családom országában.”
Ehhez képest a török származású játékos (csapattársával, Gündogannal együtt) Erdogannal a török választási kampány hajrájában találkozott, és a közös kép alá azt írták: elnökünkkel. Ez Németországban azért is volt különösen kellemetlen, mert Erdogan egyre inkább szultánként viselkedik Törökországban, ezt pedig elég nehéz összeegyeztetni Németország elveivel.
Özilt a német média egy része elővette, de aztán mégis kivitték a világbajnokságra, és ez súlyos hiba volt. A német válogatott vállalhatatlan teljesítményt nyújtott, Mexikó és Dél-Korea ellen is vereséget szenvedett, és a klikkesedett csapat szégyenszemre már a csoportkörben búcsúzott. Sokan ebben Özil kulcsszerepét látják, Mario Basler, a visszavonult klasszis úgy fogalmazott: Özil úgy nézett ki, akár egy döglött béka. Jogosan vagy sem, ő lett a bűnbak – mert bűnbakra arrafelé is szükség van.
Az Arsenal klasszisát azért is kritizálták, mert a kiesés után összeszólalkozott egy német szurkolóval, majd felé hajította a csuklószorítóját. Ezután pedig – hiába volt erre ígéret – nem állt a német közvélemény elé (Gündogan megtette), hanem elment nyaralni török barátnőjével. Ez még Németországban is kiverte a biztosítékot.
Özil második bejegyzésében a német médiát támadta, képmutatónak nevezve a sajtót, amely korábban – például a 2014-es világbajnoki győzelem idején – még ünnepelte. A harmadik levélben aztán elővette a rasszista kártyát. Azt írta, nehéz szívvel, de lemondja a válogatottságot, mert érzi a rasszizmust és a tiszteletlenséget. (Az előbbire azért Németországban elég szürreális hivatkozni.)
„Büszkén és izgalommal viseltem mindig a válogatott mezt, de ezentúl nem öltöm magamra. Rendkívül nehéz volt meghoznom ezt a döntést. De amikor a magas rangú szövetségi tisztviselők így bánnak velem, nem tartják tiszteletben a török gyökereimet, és önző módon politikai propagandát csinálnak belőle, akkor számomra ebből elég volt.”
Sokaknak meg Özilből, és a hozzáállásából lett elege. Főleg a kudarc és a felelősség teljes elhárítása után. Remélhetőleg valaki azért felteszi majd neki a kérdést, ha a szíve török (is), akkor miért nem a török válogatottat választotta? A német válogatott talán nélküle is világbajnok lett volna, Törökországnak viszont igencsak szüksége lenne egy hozzá hasonló klasszisra. Nagyon tudjuk tisztelni azokat a játékosokat, akik eredeti, általában szegényebb, a sportban esélytelenebb hazájukat választják, még akkor is, ha sokkal nehezebb komolyabb eredményt elérniük.
Özil egyébként külön megtámadta Reinhard Grindelt, a német futballszövetség elnökét, akit – burkoltan – rasszistának nevezett. Szerinte Grindel 2014-ben (a vb-győzelem idején) még németnek tartotta őt, most pedig már töröknek.
Egy ismert német szakíró szerint Özil a nyilatkozatával azokat támogatja, akik Grindelt akarják megbuktatni.
Uli Hoeness, a Bayern München elnöke mindenesetre nem kímélte Özilt. A Nemzetisport.hu cikke szerint kőkeményen beszélt a német Sport1-nek. „Sportszakmai szempontból ezzel jól jár a német válogatott.
Számomra Mesut Özil évek óta egy alibiző futballista, aki a válogatottnak egyáltalán nem tud segíteni. Állítólag a német szövetség rossz bánásmódja miatt…
Mindenesetre fel kéne tennie magának a kérdést, hogy mikor nyert utoljára párharcot. Évekkel ezelőtt… A válogatott megújulását figyelembe véve szuper, hogy abbahagyta. A 2014-es világbajnokságon sem tartozott a húzóemberek közé, tulajdonképpen a csapattársak miatt jutott el a döntőig. Évek óta szarul játszik, most meg Grindel vagy Bierhoff a vétkes.”
Lesz még folytatása az ügynek.
Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS