
Lezárta az Aranykéz utcai robbantás ügyében néhány hónapja elrendelt perújítási nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint az eljárás során semmi olyan érdemi információ nem jutott a hatóságok birtokába, amely azt igazolná, hogy Portik Tamás helyett más személy lenne a négy áldozat halálával végződő 1998-as merénylet felbujtója. Az Energol-vezér azért kért újabb vizsgálatot a robbantás ügyében, mert a fekete sereg életfogytiglani fegyházra ítélt egykori vezetője, Magyar Róbert azt állította, Jozef Rohác neki a börtönben elárulta, nem Portik volt a merénylet megrendelője.
Befejezte az Aranykéz utcai robbantás ügyében elrendelt perújítási nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ORFK kommunikációs szolgálata, amely azt is közölte, hogy az ügy iratait megküldték az ügyészségnek. Úgy tudjuk, a nyomozás során a rendőrség semmi olyan releváns információ birtokába nem jutott, ami igazolná, hogy nem – a Prisztás-gyilkosság miatt is elítélt – Portik, hanem más személy lett volna a négy halálos áldozattal járó merénylet megrendelője. Az NNI többek között kihallgatta a robbantás miatt jogerősen életfogytiglanra ítélt Jozef Rohácot, valamint Magyar Róbertet is, ám bizonyító erejű adattal egyikük sem tudott szolgálni.

A rendőrség legújabb nyomozása is arra a következtetésre jutott, hogy Rohác Portik parancsára robbantott. Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Rohác az ukrán maffiáról beszélt
Ez azért is érdekes, mert Portikék éppen utóbbi férfire hivatkozva kérték az újabb vizsgálatot a robbantás ügyében, mert a fekete sereg életfogytiglani fegyházra ítélt egykori vezetője azt állította, Rohác neki a börtönben elárulta, nem Portik Tamás, hanem valaki más a merénylet megrendelője. A rettegett szlovák végrehajtóember később egy kijuttatott hangfelvételen az ukrán maffiára tolta a tömeggyilkosságot. A perújítási nyomozást elrendelő Fővárosi Ítélőtábla megkeresésünkre azt válaszolta, ők döntést még nem hoztak az ügyben. Értesüléseink szerint a tábla előbb megvárja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványát, amiben a fentiek és az előzmények tükrében nyilvánvalóan arra tesznek majd másodszor is javaslatot, hogy a táblabíróság utasítsa el az Energol-vezér perújítási kérelmét.
Portik Magyar mellett tanúskodhat
Figyelemre méltó, hogy Magyar és Portik neve korábban már szerepelt közösen a sajtóban, hiszen a fekete sereg volt vezetője maga beszélt arról, hogy amikor évekkel ezelőtt házi őrizetben volt, felkereste őt Portik Tamás, aki arról kérdezgette, tudná-e segíteni az MSZP-t Orbán Viktorról, illetve a Fideszről szóló információkkal. Portik állítólag azt ígérte, hogy cserébe „levennék a házi őrizetét” és a bírósági ítéletét is tudnák befolyásolni. A legújabb információk pedig arról szólnak, hogy Magyar Róbert saját perújítási eljárásában Portik tanúvallomására is számít.
Négyen haltak meg
A Fővárosi Ítélőtábla Máziné Szepesi Erzsébet vezette tanácsa az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében tavaly májusban hirdetett másodfokú határozatot, amellyel lényegében helybenhagyta a korábbi elsőfokú döntést, így jogerőre emelkedett Jozef Roháč életfogytiglani és Portik Tamás tizenhárom éves büntetése. A másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszékhez hasonlóan igazoltnak látta, hogy Roháč volt az elkövetője a négy halálos áldozatot követelő merényletnek, valamint ő lőtte le 1998 februárjában Fenyő János médiavállalkozót. A táblabíróság kimondta, hogy a belvárosi, négy áldozatot követelő robbantás megbízója Portik Tamás, akit azért nem ítélték Roháchoz hasonlóan életfogytiglani fegyházbüntetésre, mivel kétséget kizáróan csupán azt tudta megállapítani a bíróság, hogy az energolos az Boros Tamás (ő volt az olajügyek koronatanúja) megölésére adott parancsot. Portikot egy szlovák bűnöző, Milos Kastan vallomásának köszönhetően marasztalták el. A volt szlovák maffiavezér, Mikulás Cernák bandájához tartozó, később a Sykora-klánhoz csapódó gengszter vallomásában előadta, hogy jelen volt egy olyan találkozón 1998 áprilisában, ahol Portik megbízást adott az Aranykéz utcai merényletre. Rohác állítólag még panaszkodott is szlovák bűntársának, hogy „nagy nyomás alatt van”, mert az Energol-vezér sürgeti a gyilkosság végrehajtását.

Vizoviczki szerint Portik kifejezetten robbantást rendelt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
A diszkópápa is vallomást tett
Az eljárás során olyan nagyhalak tanúskodtak Portik ellen, mint Vizoviczki László, vagy az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András, igaz, vallomásaikat nem fogadta el a bíróság. Pedig Vizoviczki részletes vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, meg fogja öletni Boros Tamást. Lakatos András pedig arról beszélt a bíróságnak küldött videovallomásában, hogy szem- és fültanúja volt, hogy Portik Tamás és Jozef Rohác néhány nappal a merénylet előtt egy bécsi találkozón megbeszélték Boros meggyilkolását. Elhatározták, a férfit fel fogják robbantani, és a “munkát” Rohác fogja – dupla pénzért – elvégezni, mivel “mások is meg fognak sérülni”.
Az Energol-vezér Pintérre mutogatott
Portik védekezése abból állt, hogy nem ő, hanem Pintér Sándor belügyminiszter adott utasítást Boros József Károly meggyilkolására, a kivitelezők pedig Tanyi György emberei voltak. Az elsőfokú tanácsvezető bíró ugyanakkor leszögezte, hogy Pintér szerepére nézve nem merült fel bizonyíték az eljárás során, Tanyi pedig börtönben volt, arra pedig szintén nem merült fel adat, hogy Rohác kapcsolatban állt volna a nehézfiúval és embereivel. Portik védekezését az első fokon eljáró ügyész, Csicsák Zoltán is cáfolta, megemlítve, ha a belügyminiszter lett volna a robbantás felbujtója, akkor meg sem indította volna a négy áldozatot követelő merénylet ügyében a nyomozást, nehogy eljussanak hozzá. Az ügyész szerint tehát az eljárás ténye cáfolja Portik állítását.
Vezető kép: Mészáros Péter/PS
zsoti
2018-01-11 at 09:57
“8 es fel ev mulva szabadul kedvezmenyesen. Nah pajtikam, lehet karorvendeni. Kettot pislogsz a wc-n, es kint is van.”
Na, látom, Petra Zsamba már ennyivel is beérné:)))
Értem én, hogy miért ” irogat ide állszentséggel.”
Addig cincoghat, amíg bent van Portik, néhány hsz.-t elenged és így arany az élete! A WC-t meg ne emlegesse Portikkal kapcsolatban, mert megidegesedik és lesz kapsz!
Aladin
2018-01-11 at 06:20
Petra Zsámba, miért akar maga egy gyilkosból állszentett csinálni, családokat tett tönkre, a robbantással ártattlan emberreket végzett ki. Biztos, hogy van hozzá valami kapcsolata, mert csak egyedül maga irogat ide állszentséggel.
Chris
2018-01-13 at 02:29
Ne bántsátok a Petrát!!!
Ha Ő van a képen, akkor én nagyon szeretném megkérni, hogy annyi alkalommal jöjjön el velem vacsizni, moziba úgy általában randizni, ahány ember életét a Portik Tomi tönkretette…
😀
KARY
2018-01-10 at 11:40
Amikor 2004-től 2008-ig az SZDSZ-es balosan liberális Kuncze volt a belügyminiszter akkor gazdagodtak milliárdosokká a adócsaló bűnözőik,Kuncze belügyminiszterségekor kezdődtek el a bűnbandák egymás közötti gyilkos leszámolások.
zsoti
2018-01-10 at 11:12
Moshatja kezeit a gonosz, az áldozatok vérét a hipó nem tünteti el!
Az beégett az agyába, ahogy a sok könny és a szenvedés is, amit okozott gyereknek, felnőttnek, aggnak!
Örökké látja a nyomokat, bár nem érzi, MERT NEM KÉPES RÁ!!!
Aladin
2018-01-10 at 09:04
Portik abban bizott, hogy a választásokon a szocik nyerik meg a választást és ök majd segitettek volna rajta. Csak közben az ügy kisiklott, nincs arra bizonyiték, hogy a Fidesz a közel jövöben elveszitse a kormányzást, igy 13 évet leülni komoly dolog. 13 évet öregedni egy szobában még rágondolni is örjitö, az ember bele is bolondulhat.
zsoti
2018-01-10 at 09:25
Főleg akkor, ha valaki eleve nem 100-as! Nem bolond,”csak” antiszociális, narcisztikus….pszichopata személyiség, fűszerezve némi kényszeres megnyilvánulással.
Akinek ilyen “programja” van, vajon hogyan birkózik meg ezzel a börtönben? Adnak neki elég hypot?
Egyébként meg dögöljön meg, ha tudnák az emberek miket művelt, azt gondolnák, ilyen nem létezik, ilyen gonoszság, embertelenség, aljasság, ennyi kegyetlenség nem lehet emberi lényben!….mondom emberi lényben….ő nem az.