Az ENSZ szerint hamarosan elfogy az élelmiszer az ostromlott szíriai nagyvárosban, Aleppóban, ahol az elmúlt napokban is heves harcok dúltak, közölte a világszervezet főtitkárának helyettes szóvivője.
Farhan Haq kijelentette, hogy az ENSZ aggasztónak ítéli az Aleppó keleti részében elzártan élő mintegy 275 ezer ember sorsát. A területen számos üzlet bezárt, kifogynak az élelmiszer-készletek. A világszervezet ezért felszólítja a konfliktus minden résztvevőjét, hogy a nemzetközi joggal összhangban, részre hajlás nélkül szavatolja a segélyek biztonságos és akadálymentes bejutását Aleppóba.
Az ország második legnagyobb városa 2012 óta megosztott, nyugati felét a szíriai hadsereg, keleti részét a két tucatnyi fegyveres felkelőszervezet tartja ellenőrzése alatt. A területen folyó harcok miatt a város keleti felébe vezető út járhatatlan.
Steven O’Brian, az ENSZ főtitkárának humanitárius kérdésekben illetékes helyettese már a múlt héten jelezte, hogy Aleppó keleti felének lakosai élelem nélkül maradhatnak.
Oroszország július 28-án bejelentette, hogy a szíriai kormányerőkkel együtt humanitárius műveletbe kezd, ennek keretében folyosókat nyitottak a területet elhagyni szándékozó lakosoknak. Ezzel egy időben az ENSZ felajánlotta, hogy átvállalja a humanitárius folyósokkal kapcsolatos feladatokat, amit Moszkva is támogat.
Farhan Haq hétfőn beszámolt arról is, hogy a világszervezet vasárnap segélyt juttatott el az ország középső részén lévő Homsz tartomány Hula városába. A szállítmány gyermektápszert, élelmiszert, ivóvizet, egészségügyi cikkeket tartalmazott. A szóvivő egyben szóvá tette, hogy a hatóságok ismételten elkobozták a szállítmányban lévő sebészeti eszközöket.
Forrás: 24.hu, Fotó: boredpanda.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS