További célzott ellenőrzéseket vezetnek be a fővárosi taxis hiénák ellen – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az idegenforgalmi szezonban tartott fokozott akcióban összesen mintegy 1250 járművet ellenőriztek a közlekedési hatóság szakemberei. Összesen 98 esetben jártak el, 11 rendszámot vontak be és 41 millió forint bírságot szabtak ki. Az ellenőrzések során olyan „taxisok” is fennakadtak, akiknek még csak nem volt személyszállításra kiváltott engedélyük.
Mivel a szabályszegő taxisok nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Budapestre érkező turisták megkárosításával az ország hírnevének is ártanak, a fejlesztési tárca a taxishiénák végleges kiszűrése érdekében a bevált gyakorlat folytatását tervezi – áll az NFM közleményében.
Az elmúlt hónapokban lezajlott fokozott ellenőrzés célja e káros jelenség visszaszorítása, fokozatos megszüntetése volt. A fővárosban egyszerre több egység dolgozott, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. A Budapest Liszt Ferenc repülőtér be- és kihajtójánál a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával tartottak kitereléses ellenőrzéseket. Több hatóság együttműködésében próbavásárlásokkal tárták fel a visszaéléseket – írják.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kedvező tapasztalatok birtokában újabb kiemelt akciósorozatot tervez a társhatóságokkal együttműködve budapesti helyszíneken. A taxi szolgáltatók komplex ellenőrzésének középpontjában az elszámolással kapcsolatos mulasztások, a túlszámlázás, a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítása áll majd. A hatósági fellépés alapvető célja az utasok és a felelősségteljesen működő szolgáltatók támogatása a jogszabályellenes tevékenységet végzők végleges kiszűrésével.
Vezető kép: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS