A Keresztényszociális Unió (CSU) kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a bajor tartományi törvényhozási (Landtag) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint. A vasárnapi választáson a CSU csaknem hetven éve a leggyengébb eredményt érte el, de továbbra is messze a legnagyobb politikai erő Bajorországban, és nem lehet nélküle kormányt alakítani.
A kormánypártnál is nagyobb mértékben gyengült a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a német szociáldemokrácia bajorországi történetének legrosszabb eredményével zárta a választást. A második számú politikai erő a CSU után a Zöldek pártja lett, a baloldali irányultságú ökopárt minden eddiginél több szavazatot gyűjtött. A müncheni Landtagban az eddigi négy helyett hat pártnak lesz frakciója, bejutott a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), és visszajutott a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP). Az előzetes hivatalos végeredmény szerint a CSU a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg. Ez jobb az utolsó felmérésekben jelzett 33-35 százaléknál, de 10,4 százalékpontos visszaesés az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredmény az 1950-es 27,4 százalék óta. A Zöldek a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtötték össze, ez több, mint a kétszerese az öt éve elért 8,6 százaléknak. Főleg a nagyvárosokban szerepeltek jól, most először egyéni körzetekben is szereztek mandátumot, a fővárosban, Münchenben a kilenc körzet közül ötben győztek, és a würzburgi egyéni körzetet is megnyerték.
A harmadik helyen egy tartományi párt, a CSU-tól jobbra álló Szabad Választók (Freie Wähler) végeztek a szavazatok 11,6 százalékával. A választás utáni első nyilatkozatok alapján a CSU leginkább velük alakítana kormányt, és a párt nyitott a kormányzati felelősségvállalására. A negyedik az AfD 10,2 százalékkal. A CSU-tól és testvérpártjától, az Angela Merkel kancellár vezette – csak Bajorországon kívül működő – Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló párt így a tizenhat német tartomány közül már tizenötben rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Az SPD az ötödik helyen végzett, a szavazatok 9,7 százalékával, ez alig a fele a 2013-ban elért 20,6 százaléknak. A Landtagból öt esztendeje kiesett FDP éppen csak átlépte az öt százalékos bejutási küszöböt.
Egy hónapon belül megalakulhat az új bajor kormány
A tartományi gyűlésnek az eddigi száznyolcvan helyett kettőszázöt tagja lesz, a CSU frakciójához nyolcvanöt képviselő tartozik, a Zöldek képviselőcsoportja harmincnyolc tagból áll, a Szabad Választóknak huszonhét, az AfD-nek és az SPD-nek egyaránt huszonkettő, az FDP-nek tizenegy mandátum jut. A részvételi arány az előzetes adatok alapján 72,4 százalék volt, jelentősen emelkedett az öt évvel ezelőtti 63,6 százalékhoz képest. A bajor tartományi alkotmány alapján az öt évre megválasztott új Landtagnak legkésőbb a választás utáni huszonkettedik napon, november 5-én meg kell alakulnia, és működésének első hetében miniszterelnök-választást kell tartania. Az új bajor kormány így legkorábban november 12-én alakulhat meg.
Forrás: MTI; Fotó: Muenchen.de
Facebook
Twitter
YouTube
RSS