
A belügyminisztérium kedden közölt végleges adatai szerint az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség a kétszáz fős felsőházban 112, a négyszáz tagú alsóházban 235 mandátumot szerzett az előrehozott parlamenti választáson. A baloldali Demokrata Párt (PD) irányította koalíció a felsőházban harminckilenc, az alsóházban nyolcvan helyet foglalhat el. A szövetségekből kimaradt Öt Csillag Mozgalom (M5S) huszonnyolc szenátort és ötvenegy képviselőt küldhet az új törvényhozásba. A szintén saját utat járt centrum, amelyet az Akció nevű párt és az Élő Olaszország (IV) alkot, kilenc szenátorral és huszonegy képviselővel bír.
A belügyminisztérium adatai szerint a vasárnapi parlamenti választáson a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) bizonyult a legnagyobb politikai erőnek 26 százalékkal. Az Enrico Letta főtitkár vezette PD 19 százalékot ért el, a Giuseppe Conte vezette M5S 15,4 százalékot. Matteo Salvini Ligája 8,8 százalékkal bír, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) 8,1 százalékot mutatott fel, és ennél is gyengébben teljesített az Akció–Élő Olaszország párosa, amely nyolc százalék alatt maradt.
A szavazatszámlálás azt mutatja, hogy a Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as parlamenti választások óta közel hatmillió szavazót tudott maga mellé állítani, miközben a Liga és a FI majdnem ugyanennyit veszített. Több mint hatmillió választóval lett gyengébb az M5S, a PD pedig az utóbbi öt év alatt nyolcszáz ezer szavazóját veszítette el.
A szűkített parlamentből, amely 600 fővel kezdi majd meg munkáját a korábbi 945 helyett, több ismert név kimaradt, közöttük az Északi Liga alapítója, Umberto Bossi, aki harmincöt év óta először nem jutott be a parlamentbe. Az utódpártot vezető Matteo Salvini kezdeményezte Bossi megválasztását az örökös szenátorok közé. Ismét a római parlament tagja lesz Silvio Berlusconi, akit 2013-ban megfosztottak szenátusi mandátumától a vele szemben jogerősen született adócsalási ítélet miatt. Azt követően Berlusconi az európai bíróságon semmisítette meg parlamentből való kizárását.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Massimo Percossi
Judit
2022-09-28 at 07:20
Hála legyen a Jó Istennek,segítse Őket a mindennapjaikban.!!!
csakafidesz
2022-09-27 at 19:57
vidar 2022-09-27 at 17:26
Tartós lesz a koalició!
Orientál
2022-09-27 at 18:35
Most aztán Sorosékat von der Leyenéket Verhofstadtékat Gyurcsányékat Sargentiniékat együtt a balliberális zöld elvtársaikkal teljesen verje ki a víz folyamatosan.
Tudományos libsizmus
2022-09-27 at 18:33
Uschit pofán vágta a történelem, amely mint tudjuk, már véget is ért.
korrupt européerek
2022-09-27 at 18:22
Adolf bácsi brüsszeli csapatai már készen állnak megbüntetni az olasz választókat, mert nem követték a globalista-birodalmi Führer parancsait. Egységes európai birodalomnak kell lenni, européerek irányításával.
khm
2022-09-27 at 18:11
Drukkolok Nekik!
Nem lesz könnyű dolguk.
SA001
2022-09-27 at 17:57
Ez a kép nem előnyös róla, vannak jobb képei. Tolnám, mint bolond a biciklit.
vélemény
2022-09-27 at 17:46
Sok helyütt olvasható a fanyalgók reakciója. Mindez jellemzi a még mindig szundikálókat, a felébredésre nehezen
buzdíthatókat. A jelenlegi globális lezüllöttségből való kitornászásnak egyik fogódzkodója lehet, hogy Itáliában várhatóan megkezdik az európai kontinensnek a megszállóktól való védelmét.
A végrehajtás hatékonysága az olasz társadalomtól függ: előre jutnak-e, vagy tovább buknak.
Dojojonggjongjong
2022-09-27 at 17:34
https://badog.blogstar.hu/2022/09/27/az-olaszok-uzentek-ursulanak/118963/
:DDDDDDDDDDDDDDD
vidar
2022-09-27 at 17:26
Salvini meg el van kicsit kámpicsorodva, mert nem valami fényes győzelmet arattak önállóan. Hazardírozott, és rajta vesztett. Örülök az eredménynek, de megeszem az órát a falról, ha kihúzzák két évig. Olaszországban ez a szokás. Mármint hogy 2-3 évnél tovább senki nem bírja. Ez a nagykoalíciós kormányok sorsa. De ne legyen igazam.
Netta
2022-09-27 at 17:20
OSZTRÁK PÁRTELNÖK: MAGYARORSZÁG PÉLDÁJÁT KELL KÖVETNI
A lakosság véleményének megkérdezését sürgette Ausztriában az Oroszország elleni európai uniós szankciók fenntartásáról Herbert Kickl, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője hétfőn.
.
Reménykedjünk, hogy alakul… alakul…
Bressa
2022-09-27 at 17:17
Azért feketén-fehéren nyilvánosságra kellene hozni, hogy mit vesznek át! Most egy ideig kussolnak, de majd előbújnak a szarkupacból és megakarják mondani mit-hogyan!
Ungarn über alles !
2022-09-27 at 16:58
szegény Meloni – ugyanannyi hideg-meleget fog kapni, mint a Doktorminiszterelnök úr – de biztos vagyok benne hogy tapasztalatával segít majd elhárítani a támadásokat
TS
2022-09-27 at 16:58
Nem lesz könnyű a hatalmas olasz adóssággal a nyakukban…
Sok sikert!
bl
2022-09-27 at 16:57
A jobboldal megnyerte a jogot arra, hogy végigsétáljon az aknamezőn. Végig a kibiceknek fog állni a zászló. Mocskolódás, cinizmus fogja kísérni Meloni útján! Hajrá Meloni!!!!
Netta
2022-09-27 at 16:55
Akkor most kell észnél lenni, mert bent vannak az aknák, kezdődik
a szalámizás.