Barátai, pályatársai, kollégái vettek végső búcsút Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, Gödöllő díszpolgárától szombaton, a gödöllői Művészetek Házában. A színházteremben felállított ravatalnál reggel nyolc órától tizenkét óráig róhatta le kegyeletét a nagyközönség. Ezt követően a zártkörű búcsúztatáson fotó- és filmösszeállítás elevenítette fel Pécsi Ildikó alakját.
A ravatalnál elsőként kollégája, barátja, Bencze Ilona színművész búcsúzott Shakespeare XV. szonettjével. Majd a MASZK Országos Színészegyesület nevében Pálos Zsuzsa színművész, az elnökség tagja vett búcsút a szervezet nevében. Felidézte, hogy Pécsi Ildikó egy interjúban úgy vallott művészete lényegéről:
A színészet szolgálat, a közönség, vagy ha úgy tetszik, a közösség szolgálata, ennek kell alárendelni mindent, egyéni becsvágyat, hiúságot, tehetséget, sikert.
Mint hangsúlyozta: kevés kollégája tett annyit a pályatársaiért, mint ő. Neki köszönhetik a szakmai nyugdíjat, évtizedeken át volt elnökségi tagja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének. Rendezett, játszott, szervezett. Hihetetlenül optimista volt, és szarkasztikus humorával mindenkinek a lelkét helyre rakta. Rengeteg örömet adott és harcolt a színészekért, a családjáért, a szakma megbecsüléséért.
A színésztársak, pályatársak és a barátok nevében Papadimitriu Athina színművész búcsúzott. Felidézte: Pécsi Ildikó számos rendezésében részt vett, és megtapasztalta, milyen jó együtt dolgozni vele. Kiemelte: Pécsi Ildikó nagyszerű ember, művész és író volt, akit egy ország szeretett. Tele volt energiával, erővel, temperamentummal, szeretettel és mindenkinek segített.
Gémesi György, Gödöllő polgármestere Pécsi Ildikótól búcsúzva elmondta: számtalan színházi előadás, tévéjáték, film őrzi meg a jövő számára művészetét, ami alapján méltán választották meg a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává. Pécsi Ildikó velük együtt élte a város mindennapi életét, ott volt minden eseményen, segítette a gödöllői kulturális műhelyek munkáját és mindig örömmel tett eleget a felkéréseknek.
A művészet iránti alázatát méltán bizonyítja, hogy bár a legnagyobb magyar színészekkel játszott rendszeresen, mégsem okozott nehézséget számára velünk, amatőrökkel színpadra lépni
– mondta, felidézve, hogy a Művészetek Háza színháztermében maga is számtalanszor volt partnere. Megismerhette Pécsi Ildikót, az embert, aki élete végéig alkotott, akinek alapérték volt a hűség. Fontosnak tartotta, hogy elérjen a nézők szívéhez, ettől volt hiteles és profi.
Szinetár Miklós rendező, aki Pécsi Ildikó osztályfőnöke volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, számos emlékét idézte fel a színészről. Mint mondta, Pécsi Ildikó rendkívüli jelenség volt:
rendkívüli módon életszerető, kicsattanó a színpadon, gyönyörű, öröm volt ránézni. De nemcsak azért, mert szép volt, hanem azért, mert nagyon tehetséges is volt. Ez egy kerek élet, ami sikeres és ami a legfontosabb, nagyon hasznos volt.
A megemlékezésen L. Péterfi Csaba, Szűcs István, a Talamba Ütőegyüttes és a Gödöllői Frédéric Chopin Zenei AMI tanárai is közreműködtek. Pécsi Ildikó december 5-én, életének nyolcvanegyedik évében hunyt el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS