Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője borzasztónak nevezte a vandál akciókat, amelyek a gödöllői görögkatolikus templomot és a XVIII. kerületi Szent József-kápolna harangtornyát érték. A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a politikus elmondta: minden keresztény egyháznak össze kell fognia, ugyanis nyílt támadás kereszttüzében vagyunk – írja a hirado.hu összefoglalójában.
Gödöllőn az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján a magyar rendőrség honlapjának beszámolója szerint egy férfi betört a gödöllői görögkatolikus templomba, és tüzet gyújtva berendezési tárgyakat rongált meg, mintegy 2,5 millió forintos kárt okozva (videónkon). Mint az a XVIII. kerületi főplébánia nyilvános közösségi csoportjában megosztott fotón látható, március 17-re virradóra ismeretlenek a kerítésen keresztül behatoltak az udvarba felmásztak a haranglábra és mindkét harag belsejét befújták purhabbal, majd műanyag fóliával körbetekerték, így használhatatlanná téve a harangokat. Korábban a Fővárosi Törvényszék bírája első fokon úgy ítélte meg, hogy a Népszavában megjelent Jézus-karikatúra nem keresztényellenes, hanem „vicces”.
Vejkey Imre a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: ezek az esetek nyílt támadást jelentenek az ezeréves kereszténységünkkel szemben.
Nincs hová hátrálni, mert ránk gyújtják templomainkat, mellyel lényegében az egyházat, mint közösséget akarják felgyújtani
– fogalmazott.
Nem akarják, hogy legyen helye Isten igéjének. A harangokat teszik tönkre, melyek Isten hangját jelképezik, azt hirdetik, hogy a kereszténységbe kapaszkodva maradhatunk sikeres nemzet
– tette hozzá.
A szellemi keresztényüldözés átcsapott fizikai keresztényüldözésbe
A gyújtogatás ugyanis már nem a szellemi kereszténygyalázás, mint amit a Népszava művelt, hanem fizikai agresszió. Ide vezetett, hogy a bíróság a Krisztus-gyalázók oldalára állt
– vélekedett a KDNP képviselője, aki szerint a társadalomnak nagy feladata van. Kereszténynek és minden jóérzésű embernek ki kell állnia az értékeink és az igazság mellett. Az NGO-k Janus-arcúak, mert kéretlenül is védik az emberi jogokat, de amikor a keresztény közösséget emberi jogában sértik, akkor hallgatnak, mintha nem is léteznének. Vejkey Imre szerint a keresztény egyházaknak össze kell fogniuk, ugyanis nyílt támadás kereszttüzében vagyunk.
Össze kell fognunk, hallatnunk kell hangunkat és jogainkat bírósági úton is érvényesíteni kell
– mondta a politikus.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS