Felkavaró videót küldött egy olvasónk. Elmondása szerint neki is úgy küldték a zárt Facebook-csoportokban és privát üzenetekben terjedő felvételt, ezért azt sem tudta megmondani, hogy az hol és mikor készülhetett, de annyi bizonyos, hogy Magyarországon. A videót, amelyen egy 4-6 év körüli fiúgyermek látható, amint egy felnőtt nő orális aktusban részesíti, elküldtük a rendőrségnek és gyermekvédelmi szakembereknek is. A látottak alapján több bűncselekmény is megvalósult a kisgyermek sérelmére, ráadásul a képsor arról árulkodik, hogy az óvodáskorú, esetleg kisiskolás gyermek már beavatott, szexuális kihasználása régebb óta tarthat. Ez az a videó, amelynek egy részletét a borzasztó bűneset illusztrációjaként, a szereplőket és intim testrészeiket teljesen felismerhetetlenné téve zárt állapotban feltöltöttük a Youtube-csatornánkra, hogy az olvasók is érzékelhessék a bűntett súlyosságát. Ám még azelőtt, hogy a nem nyilvánosan feltöltött videót a szerkesztő kollégánk elbírálta volna, a Google letörölte a PestiSrácok.hu és a 061.hu kulturális portál, illetve a Pesti Srácok Filmklub hét éven keresztül közzétett mintegy hétszáz videóját. A sajtóhíreken kívül hivatalos indoklást még azóta sem kaptunk a fellebbezésünkre.
Minden rendelkezésünkre álló informatikai eszközzel megpróbáltunk a videó forrására bukkanni, de nem jártunk sikerrel. Így mi is mindössze a képeken látható körülmények elemzésébe tudtunk kapaszkodni. A videón látható felnőtt kórú nő lenge öltözete és a környezetben látható zöld növényzet egyértelműen arra utal, hogy a felvétel nem friss, legkorábban tavaly nyáron készülhetett. A nő egy melléképület mögött ül egy elhanyagoltnak tűnő kertben, előtte áll letolt nadrággal kisgyermek, aki a már megkezdett szexuális aktus folytatására biztatja. Többen lehetnek, akik rajtakapják őket, mert a fiú többesszámban köszön nekik. A nőt a mobillal kamerázó hívatlan vendég nem túlságosan zavarja. Csak annyit kérdez, hogy “ezt majd megmutatja-e otthon?”
Az alig fél perces felvételen a kisgyermek abszolút aktívan, tevőlegesen vesz részt az abúzusban. Még azt is megjegyzi, hogy “látjátok, ez az élet”… Mindez arra utal, hogy zsenge kora ellenére már szexuálisan beavatott.
A videót elküldtük az ORFK sajtószolgálatának, és megkérdeztük, van-e tudomásuk az interneten és a Facebookon terjedő gyermekpornográfiát ábrázoló felvételről, van-e folyamatban vagy indítanak-e büntetőeljárást és milyen báncselekmények gyanújával. Választ péntek óta nem kaptunk, amint megérkezik, természetesen közöljük.
Kérdés az is, hogy a rendőrség számíthat-e a Facebook segítségére, hiszen többször is megírtuk: a magyarországi irodájának létezését letagadó, többnyire Írországból kommunikáló Facebook-központ még a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények esetében is csak vonakodva segít a magyar nyomozóknak és hatóságoknak, miközben a személyiségi- és más jogok tekintetében teljes mértékben megtagadja az együttműködést a magyar állammal, a magyar bíróságokat pedig nem ismeri el illetékes testületként.
Gyermekvédelmi szakember véleményére is kíváncsiak voltunk. A Várva Várt Alapítványt kerestük fel. Többek közt azt kérdeztük, hogy milyen sérülést szenved el fejlődésében egy gyermek olyan környezetben, ahol a szexuális élet elfogadott ebben a korban? Milyen felelősség terheli a szülőket? Egy családból való kiemeléssel visszafordítható-e a már elszenvedett sérülés? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire gyakori a videón látott jelenség? Mi a kiváltója annak, ha egy óvodáskorú gyermek számára teljesen elfogadott, normális dolog az abúzus, a szexuális kihasználása, amely során már egyértelműen nem is fogja fel áldozati szerepét?
Megkeresésünkre Lőwy-Korponay Bereniké, a Várva Várt Alapítvány szociológus-pszichológus munkatársa válaszolt. A szakember aláhúzta, hogy kiskorú esetében, aki sem nemileg, sem lélektanilag nem érett a felelős döntésekre és jogilag sem cselekvőképes, minden szexuális tevékenység káros, személyiségromboló!
Ami miatt én személy szerint aggódom, hogy bár a gyermekvédelemben már ezek a kitételek jogilag is megjelennek és elvileg büntetőjogi tételek, de a ma agresszív lobbierővel bíró gendermozgalom és szemlélet egyik következménye lehet (erősen erre utaló jelek, bizonyítékok vannak), hogy a szexuális pszichés betegségek (parafíliák) tekintetében erős nyomást fognak gyakorolni, hogy ezek a perverziók kikerüljenek a DSM-5 -jelenleg érvényes – rendszeréből. A gendermozgalom kb. 80 gendere közt már most van jó pár olyan, ami a DSM rendszerben a parafíliák közt szerepel. Sajnos ez a mozgalom eljuthat oda, hogy a pedofíliát is elfogadható, tolerálandó szexuális viszonyulásként kezdjék definiálni – fogalmazott a gyermekvédelemmel és családon belüli erőszakkal foglalkozó alapítvány szakembere.
Felidézte egy a témában készült doktori disszertáció három fontos tételét, amely kifejezetten az általunk most bemutatott problémakörrel foglalkozik.
- A gyermekek ellen elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel foglalkozó kutatások nagy utat tettek meg az elmúlt közel 40 évben. A gyermekek elleni szexuális cselekmény már nem egy „másik izolált gyermekgyógyászati kórkép”, mint ahogy Kempe állította 1978-ban. Szembetűnő a nemi erkölcs elleni erőszakos szexuális cselekményt elszenvedett áldozatok vizsgálata során talált pozitív fizikai leletek gyakoriságának csökkenése. Míg a 80-as években az esetek 50 százalékában volt fizikai sérülésre utaló lelet, a 90-es években már csak 20 százalékban, jelenleg ez az arány már 10 százalék alatti, tanulmányunkban 3,5. Az évek során összegyűlt tapasztalat és diagnosztika fejlődése során a bántalmazásra gyanús és nem gyanús fizikai leletek rendszereződtek. A média hatására megnőtt az odafigyelés, a nemi erkölcs elleni bűncselekmény kérdése előtérbe került, az esetek felszínre kerüléséhez ez is nagy lökést adott.(…)
- Szexuális bántalmazás a bántalmazás speciális formája, magába foglal minden olyan cselekedetet, ami az elkövető szexuális kielégülése érdekében történik a kiskorú beleegyezése nélkül. A bántalmazott oldaláról megközelítve a kérdést: a fejlődésben még éretlen gyermek, vagy kiskorú bevonása szexuális jellegű tevékenységbe anélkül, hogy azt a gyermek tökéletesen megértené, és abba beleegyezését adná. A további definíciók a törvényellenes kapcsolat, kényszerítő, manipulált és kizsákmányoló jellegét hangsúlyozzák, kiemelik az elkövető és az áldozat közötti korkülönbség fontosságát is.
- A gyermekekkel szemben szexuális erőszak gyakran pszichoszomatikus betegség képében jelenik meg, az irritábilis bél szindróma, gyomor és emésztőrendszeri zavarok főleg a fiatalabb korú, míg a premenstruális szindróma, krónikus kismedencei fájdalom az idősebb áldozatokra jellemzőek. A nemi erkölcs elleni bűncselekmények lelki következményei felölelik majdnem az összes érzelmi, pszichoszomatikus, önpusztító és antiszociális viselkedési zavart. Ezek fő megnyilvánulási formái a depresszió, a szorongás, a poszttraumás stressz, az öngyilkossági szándék, az alvási és evési zavarok, a krónikus kimerültség, valamint az alkohol és drogfüggőség. Összefoglalva, a nemi erkölcsöt sértő bűncselekmények egészségügyi és társadalmi hatása összetett, szerteágazó és kiszámíthatatlan
– írta Lőwy-Korponay Bereniké a PS-nek.
A PestiSrácok.hu (és a magyar társadalom jóérzésű része), illetve a Google vitájáról külön cikkben tudósítunk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS