Még mindíg zsong az úszóvilág Milák Kristóf szerdai világbajnoki győzelme után 200 méter pillangón. A magyar úszózseni a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps tízéves világcsúcsát döntötte meg, amihez persze maga Phelps is gratulált. Hosszú Katinka pedig így áradozott: “egyszerűen nem találtam a szavakat, történelmet írt”.
Milyen jó leíni megint. A 19 éves Milák Kristóf 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert Michael Phelps tízéves rekordjára (1:51.51), amelyet még a 2009-es római világbajnokságon állított fel cáparuhában.
Megemelem a kalapom Kristóf előtt
– idézte a New York Times a 2016-os riói olimpia után visszavonult klasszist, aki 2001-ben 15 évesen, minden idők legfiatalabb világcsúcstartója lett ebben a számban, és egészen a dél-koreai futam végéig az övéi voltak a legjobb idők. Ezzel Milák a férfi úszók között egy számban leghosszabb ideig “uralkodó királyát” taszította le a trónról.
Persze kissé frusztráló volt megélni, ahogyan megdőlt ez a csúcs, mégsem lehetnék boldogabb, hiszen láttam, hogyan csinálta. Ennek a kölyöknek az utolsó száz métere egyszerűen hihetetlen volt. Egy óriási 200 pillangót rakott össze, elejétől a végéig
– fűzte hozzá minden idők legeredményesebb olimpikonja.
Milák 2009 óta az első úszó, akinek sikerült egy Phelps-rekordot felülmúlnia. Utoljára a római világbajnokságon előbb az amerikai Ryan Lochte tudta megjavítani Phelps 200 vegyesen elért világrekordját, majd a szerb Milorad Cavic úszott jobbat az érvényes rekordnál 100 méter pillangón, igaz, az amerikai már másnap visszavette azt a csúcsot az olasz fővárosban (a 49.82 másodperces idő azóta is él).
Megtörtént, mert volt egy kölyök, aki meg akarta csinálni, aki álmodott arról, hogy megcsinálja, aki rájött, hogyan lehet megcsinálni, aki addig dolgozott a technikáján, amíg az ilyen gyönyörű lett, és aki beletette azt az igazán, de igazán kőkemény munkát, ami ahhoz kell, hogy végül megdöntse ezt a csúcsot
– nyilatkozta rendkívül szimpatikusan Phelps, akinek éppen a 200 méter pillangó volt a kedvenc száma: ez volt az egyetlen, amiben mind az öt olimpiáján rajthoz állt, és ebből háromszor – 2004-ben Athénban, 2008-ban Pekingben, 2016-ban pedig Rióban – győzött.
És persze megszólalt a Swimming World Magazine-ban Bob Bowman, Phelps egykori edzője is:
Kétségtelenül a verseny leginkább lenyűgöző része a második száz méter volt. Az az 57.8 másodperc egy egészen új szint. Nagyon tetszett a technikája, nagyban hasonlít Michaeléhez. Hosszan és mélyen van a víz alatt, előre felé veszi a levegőt, a lábtempója pedig erős és egyenletes. Az elmúlt években mutatott úszása alapján jó esélye volt arra, hogy megdöntse a világcsúcsot, de nem gondoltam volna, hogy 1:51 alá mehet már ezen a világbajnokságon. Hihetetlen úszás volt, le a kalappal, Kristóf!
Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila így foglalta össze az eseményeket:
Az elmúlt években végig csúcsra volt járatva ez a gyerek, kemény voltam, egy olyan programot diktáltam, amely nehezen volt teljesíthető, de utólag valószínűleg ő is belátja, hogy megérte az a sok munka. Majdnem nyolc tizeddel javította meg Michael Phelps szinte megdönthetetlennek hitt világcsúcsát, ez az évszázad egyik legnagyobb eredménye.
És még egy titkos fegyver: a térner Sós Csaba szövetségi kapitánynak is köszönetet mondott.
A kapitány nagyon okosan kiszámolta, hogy legalább tíz nappal korábban jöjjünk ki. Az első öt napban gyakorlatilag csak lézengtünk. Nagyon oda kell erre figyelni, persze vannak ennek anyagi oldalai, de az eredmények igazolják. Fontos lesz ez majd az olimpia szempontjából is: kerül, amibe kerül, ha azt akarjuk, hogy a versenyzőink eredményesen szerepeljenek.
Selmeci elmondta: ez a mostani teljesítmény elsősorban annak köszönhető, hogy Milák pályafutása során talán először teljesen kipihenten indult egy versenyen, ugyanakkor nem gondolta volna, hogy ebből egy ilyen szenzációs idő jön ki.
Mielőtt kijöttünk, azt gondoltam, hogy körülbelül 1:52.50-es idő kell majd a győzelemhez. Az első száz méter után picit aggódtam, mert 52.88-cal kezdett, Chad Le Clos elvitte magával, de százötvennél már láttam, hogy bírni fogja és meg fogja nyerni. Ugyanakkor a világcsúcsot csak akkor vettem észre, amikor megláttam az eredményjelzőt, percekig hitetlenkedve álltam ott.
Megjegyezte, ő a Széchy Tamás-, Kiss László-féle iskola híve, azaz a kemény munkában hisz. Hozzátette: nehéz helyzetbe kerültek, amikor Érdről el kellett jönniük, ezért különösképpen hálával tartozik a Honvédnak és Gergely István elnöknek azért, hogy csatlakozhattak az egyesülethez, amely a legjobb körülményeket biztosította számukra.
Kristóf egy zseni az úszók között, egy különc, néha nem könnyű vele foglalkozni.
Na de van még hátra egy nagy verseny a világbajnokságon: a 100 méter pillangó, amelyen Milák két évvel ezelőtt a Duna Arénában ezüstérmet szerzett. Selmeci szerint
ott 50.62-vel lett második, és bár idén kifejezetten csak a kétszázra készültünk, azt gondolom, most olyan feldobott állapotban van, hogy akár megint képes lehet 51 másodpercen belül úszni.
És jöjjön Hosszú Katinka kommentárja:
Az edzőkkel közösen néztük a döntőt, egyszerűen nem találtam a szavakat, történelmet írt. Nagyon érdekes érzés volt, hogy egy honfitársamnak szurkolhattam a világcsúcsért, ráadásul mi nap, mint nap ugyanott készülünk a Duna Arénában, elképesztő pillanatok voltak. Egyúttal nekem is óriási motiváció, szeretnék újra az ő helyében lenni.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás; Videó: Hirado.hu/Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS