Tizenhat ember került életveszélybe péntekre virradóra Dunakeszin, miután villám csapott egy négy lakásos társasházba, amelynek tetőszerkezete kigyulladt, és jelentős részben le is égett. Az esetnek nincs sérültje, a lakók kimenekültek az épületből, amely egyelőre lakhatatlanná vált.
Átmenetileg otthontalanná vált az a tizenhat ember, akiknek társasházába villám csapott péntekre virradóra Dunakeszin, a ház tetőszerkezete kigyulladt, azért a lakók menekülve hagyták el az épületet. A történteknek nincs sérültje, de az érintettek egyelőre nem térhetnek vissza otthonaikba – írta az ATV.hu. A lakók most azon aggódnak, hogy hátrahagyott értékeik eláznak a következő hidegebb, esős időszakban, ezért mihamarabb szeretnék megjavíttatni a tönkrement tetőt. Aggodalmaikat tetézi, hogy a társasházon nem volt villámhárító, és ezt a körülményt a biztosító is bizonyára figyelembe veszi majd. Német Péter biztosítási szakértő az ATV-nek elmondta, hogy tíz méter alatti épületeknél nem kötelező a villámhárító kiépítése, és gyakori jelenség, hogy ezért sokan az olcsóbb kivitelezést, illetve az olcsóbb biztosítási megoldást választják. Dunakeszin az önkormányzat felhívása után számos család felajánlotta a villámcsapás miatt bajba jutott embereknek, hogy átmeneti szállást biztosítanak nekik, illetve használati tárgyakkal segítik őket.
Forrás: ATV.hu; Fotó: MTI/Komka Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS